2012. augusztus 25., szombat

Az esték

S szótlan ülök csak itt az ágyon,

Lágyan fogom kicsiny kezét,

Ajkát mosolyra nyitja szét

S csókolni és ölelni vágyom...


A mécses olykor félve serceg

Szobánkra lomba csend terül

Most halk álomba szenderül

Ó, e magányos, drága percek...


Néha csak könnyre könnyet ejtek

S gyötör vak bánat és a gond,

Ám ha mosolyra nyílik ajka


S szöszke fejét ölembe hajtja,

A bánatot, mely gyászba vont

S minden gondot, mindent felejtek...


Pákozdy Ferenc



Nincsenek megjegyzések: