2012. július 21., szombat

Van-e olyan csönd?

Egy sarkot keresek. Egy puha menedéket,

hol nem érhet utol sem szó, sem tett, sem vád,

ahol égő kínom fájó idegének

végre nyugta lenne, nem gyötörne tovább.


Csöndet keresek. Emlékittas békét,

hol végre betakarhat a jótékony homály,

hol érzékenyre hangolt szívem tompa ércét

összetörhetném, amikor nagyon fáj.


Van-e olyan csönd? Van-e menedék?

Súllyá itatta szárnyamat a könny,

a semmi nyújtja felém aszott csont-kezét,

és álmaimat eltakarja a vigasztalan közöny.



8 megjegyzés:

Névtelen írta...

Jó kérdések, igen lélekmélyre hatóak ezek a sorok. Azt hisem tudod magadban a választ.
Summer - Zsu

Amennyiben tegnap tartottad a névnapodat, boldog névnapot kívánok. Elnézést, hogy így utólag.

Vörös liliom írta...

Néha biztosra veszem, hogy valahol létezhet még az a sarok, az a menedék, az a csönd, máskor pedig feleszmélek arra, hogy Édesapámmal együtt temettem el örökre. Nagyon hiányzik, Zsu! :(

Köszönöm, hogy itt voltál, névnapi jókívánságaidnak pedig külön örültem! : ) Köszönöm!

Ölelésem
Dana

Magdi írta...

Csöndre vágyunk, csöndre mert a csönd az béke, puha, meleg szín télvíz idejébe.
Drága Dana!
Néha jó hallgatásba bújni és nem tudni a külső zajok ártalmairól, de néha, mikor a csend fáj, olyankor nagyon jólesik a hangosabb beszéd.

Gyönyörűek a gondolataid.
Ölellek szeretettel.Magdi

Vörös liliom írta...

A csönd éltethet, de a csönd meg is ölhet...valahogy semmi sem jó nekünk emberek, Drága Magdi. Olyan jó volna újra megtalálni azt a menedéket, azt a sarkot ahonnan rátekinthetek a világra, ahol mindig védve éreztem magam. Hiszek, hogy újra megtalálom! :)

Köszönöm, hogy itt voltál! :)

Ölellek szeretettel: Dana

hifimiki írta...

A csönd vigasztal
a csönd marasztal
ha futnánk messzire
neki a zuhatagos égnek
hol új remények élnek
de itt a csöndben egyedül
magunkban csendesen ülünk
s ha megszakad
ez a méla csend
kiáltanánk hangosan
adj erőt égzengés
s utána a szivárvány
színe megnyugtat
hallhatom hangodat...

Baráti szeretettel:
Miki

Vörös liliom írta...

Köszönöm, Kedves Miki, hogy újra itt találhattam szívdobbanásaidat! :) Örülök, hogy sikerült ismét ihletet meríteni rímekbe szedett gondolataimból. Látod? Így születnek a versek! :)

Baráti szeretettel: Dana

Névtelen írta...

"Mi a csend?
Olyan megfoghatatlan és rejtélyes,akár aki vagy ami okozza.
Lehet-e egyáltalán csendet okozni?
A csend sokféle lehet, megtapasztalhatjuk ezerféle helyzetben.

Mit nevezünk csendnek?

Azt a nyugalmat, ami akkor tölt el minket, mikor semmit nem hallunk magunk körül.
A csend tiszta és szent dolog. Képes nemes egyszerűségében gyönyörűbb lenni, mint akármely hang.
Két hang közt, ami gyönyörködtett, ismét csend van. Ha hallgatunk valamit, akkor a csendek között megbúvó hangokat figyeljük.

Csend. Furcsa dolog. Ha kimondod: csend, megtörik akarva-akaratlan.
A csend mindennek az alapja. Csend nélkül nincs hang, viszont hangok hiányában a csend az úr.
A csend valamilyen megfoghatatlan dolog, amit kicsik vagyunk értékelni, vagy megérteni.

A hang maga az élet. Magunkba hordozzuk, várva, hogy bejátszhassuk egyetlen trillánkat: az életünket.
A csend sokak számára nyugalmat hoz.
Másoknak feszültséget, mert félnek, hogy a csendből kihallik hangjuk.

Mert eljön a te csended is, mint mindenki másé, mikor még kicsit élvezheted a többiek muzsikáját, de te már nem tudsz segíteni.
Látni fogod, hogy érdemes volt játszanod, mert lehet, hogy az az egyetlen hang, amit csak te játszottál, új irányba viszi a dallamot. Nem lehet tudni. Ha ez sikerült neked, akkor hallgasd a trillád eredményét, élvezd a többiek zenéjét, lehet hogy felismered benne a sajátodat, amit megtanítottál valaki másnak is, hogy folytassa, amit te elkezdtél.

Akkor már nyugodtan várhatod, hogy a csend magához öleljen..."

Kedves Daniela, saját szavak híján azt hiszem ez az idézet mégis tökéletesen megválaszolja, amit magam nem tudnék kifejezni.

Köszönöm, hogy újra olvashattalak.
Szeretettel: -aK-

Vörös liliom írta...

A csönd képes ugyan olyan fülsiketítő lenni, akár a lárma, Kedves Barátom, és a lárma képes néma zenévé változni lelkünk mélyén. Az én csöndem nem volt néma, de puhasága, selymessége biztonságérzetet adott, hát ezért keresem újra meg újra soha fel nem adva. Már nem tudok beérni emlékével, éreznem kellene ahhoz, hogy emberré lelkesülhessek újra.

Köszönöm a szép idézetet, mint ahogyan jöttödet is köszönöm végtelen szeretettel: Daniela