2012. július 21., szombat

Őszinteség

Őszinteség, te éltető meleg forrása

lelkem tépett tájainak: elfojtalak,

Megfojtalak, magam, a két gyilkos kezemmel.

Visszafojtalak a keserű nem lehet, a szigorú nem szabad

kemény gátja mögé.

Buzogó áradásod úgy hullott reám, mint Gileádnak

tiszta balzsama, szikrázó csepped most is áldom,

Önkénytelen feltárulás, ihlettel szóló,

meggondolatlan, vakmerő s igaz!

Ha sértett volna bárkit, érjen érte vád, állok elébe s

védjen hű bűnbánatom, fájó alázat és a veszteség.

Ó, mert legtöbbször én szenvedtem érte.

De már züllött és roncsolt életem, e puszta táj,

Ahol csak zörgő, bús szélmalmok kalimpálnak fülsértő danát:

Reményeimnek kivénült s idétlen kórusa: nem bírja el

Vidám csörgedezésed friss őszinteség.

Szabadon, ó szabadon lelkem tört hullámai!

Ha még lehetne egyszer Istenigazában!

De nem lehet. Meggondolásból font s tapasztott gátak

visszafojtanak a szív örvénylő mélyébe, vissza, nem lehet.

Már úgy is mindegy, hogy lesz és meddig bírom: nem tudom.

Valahol már úgy is jönnie kell: égzengésnek,

mely szívem szétszakítja végkép,

Vagy szivárványnak zaklatott egemre, amely sugárba von.

Most a haragos Élet mord szemöldökével

rám parancsol: nem szabad!


Debreczeny Lili


Nincsenek megjegyzések: