2012. július 8., vasárnap

Míg bennem téboly tombol

Rossz íze van a köztünk nyúló csendnek,

ily kárhozott vágy nem gyötört soha,

vak örvényei mögül egyre követellek,

s csak végső sóhajom száll, könnyem hull a porba.


Hol vagy? Hiányod kiszívja húsomból a lelket,

kínjaim mély tavában véres nyomor forr,

s míg bennem téboly tombol, körülöttem reszket,

majd szívemre suhint az éles csend-ostor.



6 megjegyzés:

Magdi írta...

Néha hallgatva mondjuk el azt, ami szóval el nem elmondható.

Nagyon szép gondolatok ezek is drága Dana!
Szeretettel ölellek.
Magdi

Vörös liliom írta...

Nagyon szeretem a csöndet, Drága Magdi, de olykor fájdalmas is tud lenni.

Köszönöm, hogy itt voltál, és mindig kedves szavaidat itt hagytad nekem emlékül.

Viszont ölellek szeretettel: Dana

Névtelen írta...

Remélem, hogy lenyugszik előbb-utóbb benned a téboly. Szép vers, jó volt olvasni.
Summer - Zsu

Vörös liliom írta...

Minden bensőnket felforgató téboly elcsitul egyszer, Drága Zsu, de csak azért, hogy kezdetét vehessen egy másik. :) Köszönöm, hogy itt voltál, olvastál!

Ölelésem: Dana

Névtelen írta...

"...s míg bennem téboly tombol, körülöttem reszket,
majd szívemre suhint az éles csend-ostor."

Hm...

Kedves Daniela, időnként tényleg szükségünk van arra, hogy lelkünkben csend legyen, mert csak így vagyunk képesek önmagunkat meghallani.

Örülök, hogy versed ismét bölcsességre tanított.

Szeretettel: -aK-

Vörös liliom írta...

Való igaz, Kedves Barátom, szükségünk van olykor a mély csöndre, bár olykor sebet ejt lelkünkön az éle. A túl mély csönd fájdalmat tud okozni.
Köszönöm, hogy erre jártál, olvastál! Boldog vagyok, amikor látlak!:)

Szeretettel: Daniela