2012. július 14., szombat

Egyszer majd elmegyünk

Megsárgult percekbe fulladt álmokon,

véznacsontú, sápadt, kihűlt vágyakon

botorkál búsan a haldokló remény.

A megfagyott szeretet már túl kemény.


Nem fogja a perc, hiába ölelsz.

Mindenütt, csak hűvös kezekre lelsz,

és fojtogat a rád zúdított harag.

Hallgatnak a torkodra dermedt szavak.


De csak állsz némán, már nincs mit mondanod.

S kiégett tested magára hagyod,

ha szárnyaló lelked, mint szabad madár,

az áldott Isten féltő karjaiba száll.


Sándor Gyula


2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Tetszik nagyon, jó volt olvasni.
Summer - Zsu

Vörös liliom írta...

Örömmel látlak! :)