2012. június 10., vasárnap

Porszemek

Ha kell, lelkem kifordítom:

de zsebeim bélése hull csak,

reszketeg, kutató ujjak

tépik, fosztják-

hová raktalak?

Magam sem tudom.

-

A pillanat nem vár-

vászon-arcom mélyén

tanú-foltokat varrnak

szorgos perc-ujjak,

fehér leplem szélén

réseket szakítva fel-s le jár

a lét-eke;

vezeti lelkem

elvakult képzete.

-

Maholnap,

míg el nem ragad újra

a múló percek sodra,

arcom simul mellkasodra;

lélegzésedbe olvad.

-

Az elkopott óráknak

bennem

váza sem maradt,

hamuba markol a tudat-

csak a por lebben;

fújják, alkotó vágyak.


Bartha Katalin


Nincsenek megjegyzések: