2012. június 2., szombat

Létre leheltelek

Múltad ostoba feslett színház volt

melyben egykor

hamis dallamokra játszottál.

Eltévedt szerepeid közt

sebzett szárnyú angyalokkal táncoltál,

s ha rád szakadt az éj mázsás súlya

lábad lógattad fénylő-sziklaszálon,

alattad a pokol tüzében,

mázas kacajjal csalogattak kéjgyönyörre,

cifra ruhába bújt édes álmok.


Ködfátylas magányodban elbújva

mondd hányszor születtél újra,

hogy rátalálj kapaszkodva

a menny és pokol közt vezető hídra.

Mondd, hányszor zokogtad el álmaid

a Nőnek, az Embernek, Istennek,

miközben összekulcsolt kezeid

párnádon bilincsként hevertek,

s görcsbe rándulva, majd kifeszítve

kaptad a hamis szerelmet.


Testetlenül zuhantál a nincsből a mába,

én találtam rád e fércelt álomvilágban.

Könnyezett a hold is,

mikor kezembe vettem lelked,

Múzsámmá faragtalak,

létre leheltelek.

Álmaimmal szelíden igéztelek,

csendbuborékokat suttogtam füledbe,

tükörbe karcolt sikoltó csended

törtem szét ölelő létemmel…


...most nevet adok,

utolsó születésednek…


Szilágyi Hajnalka


2 megjegyzés:

hifimiki írta...

Drága Dana!
Köszönöm szépem Szilágyi Hajnit!
Tudod a szívem csücske Ő is!

Baráti szeretettel ölellek:
Miki

U. i.: El is viszem magamhoz!

Vörös liliom írta...

Persze, hogy tudom, Drága Miki! : ) Örömmel olvasom el újra és újra...
Köszönöm, hogy továbbviszed!