2012. június 23., szombat

Kérészálmok

Bár még nem tudom, merre kanyarog majd az Út,

hogy mire lesz időm, és lesz e helyem,

és ha ott vagyok vajon felismerem még arcod,

s azt a pillanatot, amikor keresztet húzott

homlokomra életért könyörgő hangod.

Lelked fájdalma tíz körömmel kapaszkodott

a templomi csend fehér erezetű falaiba.

Istenért kiáltottam, tanítson meg

gyorsan felnőni, hogy utolérjelek,

ha elindulnál egyszer nélkülem.

De csak a ronggyá szakadt

szürke égre mutatott,

s gyűrte ráncokba szedve neved,

könnyű feloldozásod a vétkek alól,

mázsányi súlyú emlékek alá rejtette.


és sóhajtva megkondultak a harangok,

és világot rengető sikollyal,

sikolyt szültek békétlen szívemben,

s éreztem, ahogy lassan elveszítelek…


Az égen torlódó májusi-felhők közé feszült,

lelkemből kiszakadó hiányod,

csendet intett az utolsó jelen,

visszhangként zuhant vissza testetlen lelked,

kereszted alatt dombbá nőtt árva magányába.

Ahogy a Hajnal mellére hajtottad fejed,

utánad bukott a Nap a Holddal,

eggyé vált óceánjukban csillagok fuldokoltak.

Arcod felemésztette a veremmé nőtt csönd,

fohászom végleg szemhéjad alá költözött.


már nem könnyezem, csak néha fájok

a harangkupolák alatt,

elrejtve szorongatom kincseim,

omló emlék- időkből visszalopott,

nekem álmodott

kérész álmaid…


Szilágyi Hajnalka


4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Húha, ez nagyon tetszik. Az utolsó sorokkal levett a vers a lábamról. Gratulációm. Summer - Zsu

Vörös liliom írta...

Ugye, hogy szinte lelked köré tekeredik, akár egy pihe-puha sál? :)
örülök, hogy megérintett! :)

Del50 írta...

Nagyon fájdalmas, nagyon szép!
Rég jártam az oldaladon, de már újra jövök éjszakánként, az biztos!
Szeretettel üdvözöllek; Ági

Vörös liliom írta...

Köszönöm szívhez szóló szavaidat, kedves Ági! Szeretettel, és örömmel olvaslak mindig! Köszönöm!:)

Baráti ölelésem
Dana