2012. június 30., szombat

A húgomat a bánat eljegyezte

A húgomat a bánat eljegyezte,

és most csak ül, szelíden, csöndben ül

virágai közt, mindig egyedül.

Ő is virág. Hervadt virág a lelke.

A húgomat a bánat eljegyezte.


Az ablakunk mellett csak vár szegény,

a szenvedés hajol szíve fölé,

s ha rózsa nyílik ki, nem az övé.


Csöndes, komoly hajfürtje a fején

szegényesen búsong - fakulva s árván -

mint holt leányé, a koporsópárnán.


És néz. Szelíden, békült, tiszta szemmel.

Zokogni nem tud és nevetni nem mer.

De, hogyha nem lát a szobába senkit,

és elmotoz, vagy ó szekrényeket nyit,

siratja bús, koszorútlan fejét,

és hogyha körülömli a setét,

a könnye vén csipkék közt hulldogál,

s a szíve, jaj, mint megrepedt pohár -

gyémántpohár - babonásan csilingel,

mert valaki játszott e tiszta szívvel,

széttörte, s most olyan a sóhaja,

hogy néha, ha az én szobámba téved,

rémült imákat suttogok az éjnek

s nem alszom el az éjszaka.


Ő meg csak nézi, hogy a kert alatt

hogy éled újra szüntelen a nap -

bús, sárga nap - s hogy száll a lomha este.


És vár.

Mivel a bánat eljegyezte.


Kosztolányi Dezső


2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedvelem Kosztolányi Dezső költészetét, nekem az Őszi reggeli tőle a kedvencem, de ez is tetszik. Ady Endre és Tóth Árpád mellett, szívesen olvasom.
Summer - Zsu

Vörös liliom írta...

Úgy látom, sikerült a magyar szépirodalom nagyjait fölsorolni ide... igazad van, mégis, Ők szerencsésebbek voltak nálunk, mert annak idején még igény volt a szép szóra! :)