2012. június 23., szombat

Ébredések I

Nem mozdulok, a paplan-hangulatban

még csepp varázslat, csöndes bódulat van,

a lenge lomb alatt poroszka szél kel,

hajnal ölel meg szürkés pesti kékkel;

riad az élet, mit tudja, hogy alig

alhattam épp el e cserfes hajnalig,


csak vitt az éj, a bor, a pille fények

fenn és a szemedben. Most küldenélek

ahogy fekszem a friss illatú párnán,

te sem tudod, és én sem még, mi vár rám,

óarany pihét kuszál a válladon

lélegzetem, visszafojtott fájdalom.


Olyan szelíden úszott át a holnap,

ahogy a fák a szélnek meghajolnak,

s a gesztenyék fehér, ezernyi tornya

mintha bókolna, mintha válaszolna

kérdésemre, hogy kell-e újra égnem?

kioszt az ész szívet feszítve: még nem...


Hepp Béla


2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Fájdalmat és szembesülést érzek ebben a versben, ettől független tetszik. Remélem, hogy hamarosan olvasható lesz a folytatása is. Summer - Zsu

Vörös liliom írta...

Én is nagyon várom! Szeretem Béla költészetét...mindig képes megújulni. :)