2012. június 23., szombat

Álmaimat átölelő

Fagyos félelem kúszik

zsigereim eltemetett bugyraiból

álmaimon utazva megbújva

a hétköznapi porondon

vonagló létezőket takaró

idő függönye mögött

felém nyújtja árnykarjait

míg torkomon acélujjakkal

fogást nem talál…

s csak kapkodok feléd

óh szikrázó nap…!

… homályos tekintetű

lépéseimmel rángatódzva

keresek nyugalmat ontó

fényként mosolygó forrást

melyben várostól koszlott

testem fodrait mosdatnám

patyolat szűzi sugaraktól

átjárva szikkadt vánkosát

Énemnek tetsző természet

simogító karjainak ölén…

… hallgatván suttogó sóhajait

a fának az éjszaka stólája

alatt bújva meg parányi

testem törzséhez hajlítva

arcom patakját szorítom

mint öröklét óvó ölére

ölelő vénséges kérgére…

maró félelem helyet

tisztító sírás folytogat

mélyről simul lelkemhez

fanyar illata érdesen párolog

pórusaimba ivódva

szivacsos nyirkossággal

simulva évszázados

kérge tenyerem csókolja

nedvesen - mint kedvesem

csitítja beton mocsáron

át hajtott zaklatott

lényemet…


Bartha Katalin


Nincsenek megjegyzések: