2011. április 30., szombat

Bölcsőként ringass

Kacag a május, és vidám nevetése

fülembe zeng, akár egy Schubert-dal,

s míg lelkem táncra perdül, e dal lüktetése

az oly nagyon vágyott öledben marasztal.


Bölcsőként ringass, mint ez a hangpatak,

mely fodrával dajkálja a tavasz-éneket,

és gyönyörködj Te is, hogy szálakra szakad

a jéghideg csönd, mely köztünk lebegett.


Egy emlék sincs már, mely jajveszékelve

zokogna meggyötört szívünk alatt,

hisz itt leng illatos füstje a létnek,

míg szívdobbanásaid körüldalolnak.





Az Úr hat nap alatt teremtette

a világot,

hatodik napra hagyva az embert,

de az én hitem szerint

első napon

adott életet

az Édesanyáknak,

mikoron a Világosságot

bocsátotta a földre…


Moha



Emlék-bogáncs

Ma, ha az éj elnyeli a sápadt Holdat,

a hajnal fáradtszürke, rút és esélytelen,

s csak távolról pislákoló fény a holnap -

elbotlom olykor még rossz ízű emlékeken.


Mert voltam mélyen, mint beomlott, régi sír,

és álltam magam rakta, nyirkos falak között.

Kertemben csak bogáncs termett, nem gólyahír,

s lépteim alól kifordultak a földrögök.


A reggelek mégis életre leheltek,

pedig nem ébredt mellettem se hit, se remény.

S ha azok az idők ma szívemre vernek,

még megbillenek nyugalmam keskeny peremén.



Sárhelyi Erika



Anyám

Csak nálad lelem elillant

melegét a szónak,

lágyan ringó dallamát a

régi altatónak.


Csak itt simíthat hangja még

suttogó meséknek,

ha mosolyodtól felhőtlen

kékje lesz az égnek.


Ha kötényedbe temetné

arcomat a bánat,

hozzád futok, úgy mint régen,

megnyugodni nálad.


A rohanó perc kedvedért

bár megállna, anyám,

és hidd el, hogyha tehetném,

én megállítanám...



Kormányos Sándor



Vártalak

Az éjszaka megint egyedül bújt mellém,

De én neki háttal, ébren vártalak.

Álomként takartál be, mikor az éjfél

Végre elhozott...

De a hajnal kitép karjaimból újra...

Süket falak arcára írnám,

Hogy itt bolyonganak még a kimondott szavak,

Mint a kárhozott...

Foggal-körömmel vésném az égre

Rongyfelhőkkel fáradt-néma szavaimat,

Hogy a hajnal vörös tintáján olvasd:

Ma is vártalak...



Vecsernyés Anita



Maradj még...

Fehér hajú Édesanyám

már bottal jársz,

csoszogva lépsz,

meggörbült

büszke tartású hátad,

szemedben éledt

és elhalt

sok évtized szivárványa,

bőröd ráncos, viaszsárga,

gyöngyfogaid megtörte

az idő kalapácsa,

de nyílik még szíved

vörös rózsája,

mi szirmai közt

e beste „kölyök”

lelkét dajkálja.

Maradj még,

élj sokáig,

s ha gyötör engem

az életkín nyavalyája,

hadd lássam

bánatos szemedben

az önzetlen féltést,

hadd lássam

ahogy könnyező fiad sajnálja.



Balogh Sándor



Sokkal értékesebb a magad alkotta ajándék. - Amíg készíted, mindig arra gondolsz, akié lesz. Nem egy pillanat csak, amíg megveszed, hanem hosszú órák, esték, amíg elkészülsz. Ezalatt beépül az ajándékba a szereteted is.


Kálnay Adél



Anyám

Az én Anyám már mindent tud,

Arcának ráncai

Életem gyönyörű virágai.

Az én Anyám egy hosszú út,

Hold-ezüst Hajában

A végtelen hullámai...



Fazekas Miklós



Anyák napjára...

Anya, ma szeretném megköszönni neked,

azt a jól eső szívfényt, amivel simogatsz.

s azt a mindennél többet jelentő szeretetet,

amit gyermekkorom óta nekem tartogatsz.


Tudom, oly sokszor megbántottam lelkedet,

és nem figyeltem soha visszafojtott könnyed,

nem éreztem fájdalmad, mikor elfordultál

és kötényedre hulltak a síró harmatcseppek.


Néha rossz voltam hozzád, konok és gonosz,

átsiklottam szép ajkaid jóra kérő szaván,

engedetlen kölyökként sértődött lelkemmel,

mentem csak mentem kamaszfejem után.


Ma bocsánatot kérek minden önző percért,

mit magamnak adtam, és tőled elodáztam.

Azért az ifjúkori fellázadt megbotlásokért,

melyeknek nyomában térdig sárban jártam.


Nem hoztam most sem csak egy szál virágot,

egy friss szélben illatozó bíbor rózsaszálat,

melynek élénk szirmaira néhány szó van írva,

legdrágább kincsemnek, az édesanyámnak.



Kun Magdolna



Tavaszt kérő

Gyermeki szívvel kutatlak

tavasz! Mondd csak merre

jártál? Voltál anyámnál is?

Voltál ugye minden anyánál?

Tudod, rájuk nehezült már

a minden évben új tavaszt

megélő, élet-remény súlyú,

megbocsájtó, istennő mosoly.


Nem mondják, csak a szemük,

és kezük, ahogy erőt gyűjtve

nézik, emelik magukat a világ

torzra született alakját megérteni,

csak az fárad. Egyre csak fárad.

Közelebb ülnek lélegző fényedhez,

illatoddal takaróznak, és talán,

talán még ráncaik is kisimulnak!

Könnyezz emlék-virágot lábaik elé!



Tóth János



Tavasz legyen...

Ha vége lesz e halvány létezésnek,

Új reménnyel zöld tavasz legyen,

Fecskék repüljenek fenn az égen,

S búza nőjön termőföldeken...


Ne legyen könny szeretők szívében,

Bimbó hajtson minden rózsafán,

Úgy menjek el, e világból, halkan,

Mint ahogyan jöttem, hajdanán.


Vagy ősz legyen, száraz levél hulljon,

Aranyszőnyeg a vén fák alatt,

A Tiszát lágyan ölelje a fűzfa,

Mint amikor ott megláttalak.


A nap is csak úgy, szomorúan süssön,

Siratva az elmúlt éveket,

Őszi eső mossa le az útról

E halkuló, fáradt lépteket...


S ha ősz sem lehet, jó lesz hát a tél is,

Szívemben már úgyis régen az,

Az én fecském nem jön vissza többé,

S nélküle már nem lesz több tavasz...



Gligorics Teréz



Mi hát a versírás? S honnan jő az ihlet? Milyen mélységekből vagy magasságokból? Nem tudom pontosan. Megpörgetem a szavakat, mint valami bűvös kockákat, lepottyannak az asztalról a szőnyegre, még a szekrény alá is begurulnak.Ekkor aláhajlok, térdre esem, majd illedelmesen megkeresem s összeillesztem a szavakat, aztán a kitárt ablaknál a szelek szárnyaira ültetem őket.

Leleszi Balázs Károly

Fölötted egy csillag

Mert nem egyszerre járja át

a boldogság a testet:

előbb csak a tekinteted

száll a tárgyakra vissza,

s derengő emlékeidet

kezded megint szeretni.

Aztán a puszta levegőt

zamatosabbnak érzed,

s hosszan, türelmesen figyelsz

mások nehéz szavára;

utóbb, ha egymagad vagy is,

nemcsak magadra gondolsz,

s rövidülnek bár napjaid -

a jövővel beszélgetsz.

S lassan otthon érzed magad

szerveid vadonában,

felejted beteg csontjaid -

életed végtelenség.

Megállsz a földön, rengeted -

nem fordul ki alólad;

és egy jó szóra fölrepülsz

a villogó egekbe.


Pedig nem történt semmi más,

csak a rend helyrezökkent:

kerengtél árván, céltalan

a gomolygó sötétben,

s fölötted egy csillag kigyúlt -

nyíló arany pupilla -,

beragyogta a létezés

megtestesült csodáit;

lombokból lugast kerített

a füstös városoknak,

kicsalt egy röppenő mosolyt

a csüggedt emberekből;

elhívta tévelygő szíved

az úttalan utakról,

testvéreire mutatott

a vad testvértelennek;

s mert másban lelsz magadra csak

- értette ő a titkod -,

most benned él, s te benne élsz,

egybe-szőtt csillag-ábra;

s tudod, már többé nem hagy el

tündöklő tisztasága.



Garai Gábor



Köszönlek, Anyám

Nézlek, ahogy fáradtan

mozdul törékeny tested…

Gyengülő erőd titkolva,

válladon pihen kereszted.


Nézlek, ahogy sápadtan

a múlt terhét vonszolod;

reményed könnyekbe rejted,

s csak szótlanul hordozod.


Nézlek, ahogy álmatlan

éjed ül egy hajnalon

- szemed alatt szarkalábot

mélyít az aggodalom.


Nézlek, ahogy szeretve

vársz, vagy éppen jössz felém:

ősi ösztön hajtja lépted

- áldott úton Fény kísér.


Nézlek, ahogy keresve

felém nyúlnak karjaid…

Ölelésbe fojtott könnyek

sírják Sorsunk harcait.


Nézlek, ahogy magad

áldozva vigyázol rám…

Óvjon meg Téged az Isten

és tudd: szeretlek, Anyám.



Arany-Tóth Katalin



Nem urad és királyod (töredék)

De szeretni csak szabadon lehet.

Egyenlő méltósággal.

Külön világ, szemben külön világgal.

Az eggyé olvadásuk: csoda, ünnep.

De nincs embernek emberen hatalma.

És semmi nincsen, amit követelhet.



Reményik Sándor



Mindig van okunk egy ajándékra... Ha más nem, önmagában az, hogy élünk. Élünk és szerethetünk. Hogy mosolyoghatunk. Hogy lehet egy szép történetünk. Hogy lehet múltunk, lehet jövőnk. Hogy egymás szemébe nézhetünk. Hogy adhatunk. Mindent. Akár az egész világot. Hiszen az emberben ott van az egész világ. Benned is. Ha magadat adod - az egész világot adod. Csak ki kell választanod azt, amit ma adni akarsz. A világot. Csomagold be szeretettel, és helyezd el az ajtó elé. És várj. Ajándékod, ha szeretettel adtad, célba ér. És ajándékodnak bármikor örül, aki kapja. Mert mindig van alkalom az ajándékra.

Csitáry-Hock Tamás


2011. április 22., péntek

Lélekvirágzás

Tavaszi szél zúgatta odakinn a fákat,

langy-viharaitól vemhesek az esték

míg indiántáncra perdültek az árnyak,

a titokterhes eget ablakomból lesték.


Suhogó múlt és lélek itt a liget

rügy-szava száll át árva lelkemen,

tejfátyol sző ruhát a meztelen vidéknek

szépségétől könnycsepp öleli át szemem.


E halk bágyadás ajkaimról ásít,

így elrévedve, a messzeségbe hosszan,

s hogy leszáll az éj, furcsán parázslik

a tarágak közül, ha csillagfénye moccan.


A teli-képű hold a tó fölött remeg

szinte idehallom ájult-finom neszét,

szétterülő ezüstje ma illatos és meleg,

és néma rezgése, szent csillagbeszéd