2011. március 26., szombat

Egyedül Téged

Én nem tudom, milyen törvényt hágok,

s ki mond ítéletet e vak világ felett,

de ismerve a leghűbb igazságot,

egy hitem van, Téged szeretlek!


Én nem tudom, hallik-e e szívhang,

ha minden más lecsendesedett,

de úgy rikolt, mint átkozott bitang,

ha lelkem húrjainak ércén megremeg.


Én nem tudom, mit űzök sebborítva,

mint heves lázban lobogó gyerek,

hisz annyi versben meggyóntalak sírva:

egyedül Téged, csak Téged szeretlek!







Ha bennem élsz, vigyázz kérlek, van sötét zug, melyet még nem vettél észre, ahol minden hibám mélyembe simulva várja, hogy elbújhasson tekinteted elől. Én így védelek Téged. Szeretve javulok… egyszer kiérdemellek!


Moha



Csontig

Sírod leszek, igen, az a verem.

Vagy inkább a deszka! Érezni,

ahogy eggyé válunk, s már

nem fájna a csont szilánkja,

ahogy a deszka szálkája sem.

Senkinek semmi. Belém

süppedne a föld, pórusaimba

ivódna a ledobott virágok

fényemléke, a kéz érintése,

mely öntözött, levágott, és

pénzért fogadott végül utolsó

üzenetnek, az életről a halálba.

De leszek, leszek én tenyered

hús-üressége, ha már csókoltam

itt fent, lennék, mi eggyé szenteli

ott lent, mindörökkön, örökre!



Tóth János



Tenyered melegén dobban újra a szívem

Voltál szikrapillanat,

velem együtt tűzből pattant

eleven valóság.

Ajándék-szerelem.


(nedves-selymes ajkakon

korcsolyázó mézízű, buja nyár

semmiből hirtelen -

sorspróbáló, párban fél-elem)


Tenyered melegén

dobban újra a szívem.

Nem most. Majd egyszer.

Másik élet hajnalán, tünde-

lélekben talán, tiszavirágok

röptében víz felett.

Gyöngy-ház-fény igézet.

Tisztán, hófehéren,

úttalan úton, Földön és Égen,

palotában, száraz kenyéren

- oly mindegy nekem.


Velem szikrapillanat,

veled együtt tűzből pattant

eleven valóság.

Ajándék-szerelem.


Tenyered melegén

dobban újra a szívem.

Nem várom. Hiszem.



P.Pálffy Julianna



Becéző, simogató kezed

Simogass csak, olyan jó a kezed,

megint búcsúzom, megint elveszett

A gőgös Ady minden dacos gőgje.


Életemen fél-versek szemfedője

Hazug csókok emléke ajkamon.


Simogass csak, olyan jó a kezed,

Úgy bánom már sok ölő, makacs harcom,

Simogasd meg ráncos vén gyermek-arcom.


Feddj meg búsan, hogy én rossz, elveszett

Szegény ördög csak későn találtam meg

Te becéző, simogató kezed.


Mikor talán már minden elveszett,

Sok jóságomból nem maradt meg semmi

És nem tudom már magamat szeretni.


De itt van és olyan jó a kezed.



Ady Endre



Szemed festi hiányom

Szemeidre hálót szövök én

és közepéből tekinteted lesem.

Rajtam szűrődjön át minden fény,

mely zöldjét simítja kedvesen.


Hadd legyek része minden képnek,

mit a világ fest remekbe Benned.

Halványzöldje az égszínkéknek

és sötétbarnája a csöndnek.


Legyen a szín, az ecset, a fény,

mindegy hogyan, csak látsszon,

de úgy lennék a legboldogabb,

ha rámfeszülhetne a vászon.


Rámrakódva lásd a világot,

kérgeit a felvitt festéknek,

Te gyönyörködj csak, s én hordom

a súlyait, az Egésznek.


S ha eltűnök szemedből,

megvakít végtelen magányom.

Örökre mozdulatlan képen:

szerelmed festi meg hiányom.



Fuchs Éva



Nem tudjuk kimondani. Szerelmes vagyok, nem eszem, nem alszom, elvarázsolt állapotban élek, szárnyalok a boldogságtól, öngyilkos akarok lenni, megszépülök, lefogyok, olyan vagyok, mint egy őrült - s azt mondom a kedvesemnek: "Szeretlek!" ... Mi ez?! ... Mi az, hogy "szeretlek"? Hol van ez a szó, ahhoz képest, amit élek? Sehol! Méltatlan a valósághoz! ... Nem kellett volna kimondani! Nem kevesebbet mondtam vele, hanem valami egészen mást! Semmit. Azt kellett volna mondani, hogy őrült vagyok, benned akarok élni, fáj, ha nem látlak, félek tőled, egyszerre vagyok kétségbeesett, alázatos, hatalmas, rémült, boldog, nyomorult... A sejtjeim szomjaznak rád... Azonnal meg akarok halni, és örökké akarok élni veled!... De hol jön ehhez a szó, hogy "szeretlek"?!... Ami a lélekben egy egész világ, az kimondva egy kopott, értéktelen jel. És ez minden nagy élményünkkel így van. Elmondhatatlanok.


Müller Péter



Fény fut át

Mióta szeretlek, ég az ég,

és föld a föld, és fű a fű.

Mióta szeretlek, csak az ég

bennem, mi benned gyönyörű.


Mióta szeretlek, Te vagyok.

Arcod arcom. Kezed kezem.

Magamra mint feltámadott

mozdulatra emlékezem.


Mozgásodban: be ismerős!

Ki is? Testvér? Barát? Rokon?

...Ahogy nyarakban hull az ősz,

fény fut át a hulló havon.



Bella István



ezerszer súgva

lágyan marok beléd,

ahogy szavaid tépnek...

szemed szilaj vágya

ékszerként ragyog.

ujjam mohó akarása,

hátad ívén, botladozó

jeleket karcol...

tested így lesz oltár,

s, én most neked áldozok.

eléd rogyva,

karodba bújva

sóhajod morzsolom.

ezerszer súgva:

jöjj, kedves,

a tiéd vagyok...



Fülöp Kata



Minden megtudható egy emberről, a jelene, a múltja, jövője, tán a fontosabb titkai is - csak az nem, hogy mitől lát benne csodát egy másik. Hol rejlik benne a reménynek az a megtestesülése, amitől egy léleknek egyszer csak érdemes lesz élni.


Szuromi Pál



Ajándék vagy

Nekem szép vagy. És kívül-belül tiszta,

felszikrázóan igaz, mint a fény.

Úgy hullsz reám a magasodból vissza,

akár betegre a gyógyító remény.


Nekem jó vagy. És simogató szellő

ömlik a légbe lépteid nyomán.

Szikes földszívem általad lesz termő,

véled telik meg elhagyott szobám.


Messze vagy még, ám én megérzem jöttöd,

kívánásom okosságoddal őrzöd,

Szuszog szívedben megszelídült szándék.


Ajkad nyílik, ezer csengője árad,

Magamhoz vonlak, megérintem állad,

Mert ünnepemhez te vagy az ajándék.



Hámori István Péter





Ők ketten... mindig csak ők ketten tudtak egymásra úgy ragyogni, akár ha két nap sétálgatna az égen, s azok figyelnék óvó szeretettel egymást.


Raffai Sarolta


Csóktolvaj

Őrizd a lángot Kedvesem,

szívünk lángja égig lobog.

Ágyad mellett, kis mécsesen

halovány fény,

éjszakádban utat mutat,

s én -

álmodó ajkaidról - csendesen

csókot lopok…



Fazekas Miklós



Köszönöm

Még nem tudom véges időm mikor fog lejárni.

Azt sem hogy mikor kell tőled búcsúznom.

Ezért, most szeretném megköszönni neked,

Hogy életvidám nyárrá fested őszi alkonyom.


Égig érő sziklák között bujdosott a napfény,

Csak távolról láttam, hogy másnak ragyogott,

S míg álmodozva néztem a közte lévő tengert,

A sodródó hullám is, csak könnyeket hozott.


Gyorsan szálló hónapokból évtizedek lettek,

Mahagóni hajamból pár ezüstszínű tincs,

Melynek csillogása már réges-rég megkopott,

De szemed tükörképére még fénycsillámot hint.


Kitárom a szív kapuját, s beengedlek téged,

Hogy szenvedélyes csókjaimat ajkaidra vond.

Mert te vagy, ki a létnek minden röpke percére,

Egy villanásnyi törtfényből is égi áldást ont.



Kun Magdolna



Álom...

mint patikus a gyógyírt,

az éj méricskéli a tűnő álmot,

parányit, hogy meg ne ártson,

és majd ha a hajnal jön

-a józanító reggel minden bajával, örömével-

nyelvem alatt édes-keserűn,

sejtelmes ködbe takarva, mint messze tűnő emlék,

ismeretlen arcod, ízed még velem marad...



Kaskötő István



Úgy beszélek hozzád, mintha egy vak ember beszélne a kedveséhez, akiről tudná, sejtené, remélné, hogy ott áll vele szemben, de nem érinthetné, nem is tudhatná, hogy melyik ő, melyik ő a szeretett, mert tömeg venné körül a Kedvest. Tudom, remélem, sejtem, hogy itt vagy, hogy hallasz engem, de tömegben vagy, és mert nem tudom melyikük vagy, Neked szólok, de a mindenkihez beszélek. De jól van ez így, egyszer talán, ha eljön az ideje, majd eloszlik körüled a sokaság, és kettesben maradunk. Addig véd Téged is, engem is, hogy sokan vagyunk.


.kaktusz




Érintsd lelkem

A horizonton kúszik már az este

Szürke homály lapul a fák felett

Az égbolton halvány csillagfény gyúl

Körülöttünk árny és titok leng


Hadd hajtsam válladra fejem

Ölelj át Kedves, ringass szelíden

Feledhessem fájó bánatomat

Érintsd lelkem lágyan, csendesen


Emeld fel gyengéd kezeddel bús fejem

Töröld le arcomon pergő könnyeim

Hűsítsd lázam, múljon a reszketés

S hozzanak békét, nyugalmat álmaim.



Fazekas Margit



A szemed

Csak a szemed vigasztal engem

ha gondjaim súlya a földre nyom,

ha álmaim romjain görnyed a jelen,

a szemedbe nézek és folytatom.


Csak a szemed vigasztal engem

erőt ad,és új reményt

hogy a sötétségben újra meg újra

megtaláljam a tiszta fényt.


Kormányos Sándor