2011. június 10., péntek

Úton hajnalban

Fázósan ébredtek ma reggel a fák,

mindegyiken lassan foszló ködkabát,

a földeken ködszürke bársonytakaró,

az ég alján keletről új fény fakadó,

harmattól ezüstös vén, öreg országút,

távolban álmosan nyikorgó gémeskút,

vijjogó vadludak már feledték álmuk,

könnyedén suhannak, erős a szárnyuk,

minden, amit látok, terólad mesél,

lelkeddel együtt e táj is bennem él.


Végtelen utakon rohanó fájdalom,

menekülő élet, gyötrelem, szánalom,

riadt, gyáva őz, vérzőn vágtató szarvas,

sorsától felbőszült vonyító farkas,

majd szívhez szólóan fütyülő madár,

sorompók nélküli védtelen határ,

békében szunnyadó élethalálharc,

ránctalan, boldog, kisimult arc,

ez mind én vagyok egyetlen dallamban,

hozzád vagy tőled rohanok hajnalban.



Horváth Miklós



Nincsenek megjegyzések: