2011. június 17., péntek

A tükör vallomása

- Azt mondja, hogy hű s igaz, mint a tükör.


Beszélj magadról: felelj neki, tükör!


- Elkapom arcod és a pillanat

szeszélyét, minden mozdulatodat,

mint mély eget a mély tenger színe,

befogadlak, mint senki sohase,

hívlak, jössz, eldobsz, és várlak megint,

és szeretlek a parancsod szerint,

sírok, ha sírsz, ha ragyogsz, ragyogok,

néha barátod, rabszolgád vagyok,

alázatos és bizalmas barát,

aki nem kér semmit, csak néz s imád,

és nem akar lenni, csak általad,

csak árnyéka annak, ami vagy.


- Azt mondja, hogy hű s igaz, mint a tükör,

Szólj még magadról: felelj neki, tükör!


- Égsz, átgyúlok, és hideg maradok,

sírsz, visszasírok, s mégis hazudok,

szolgádnak hiszel, s nincs hozzád közöm,

felszínem ábránd, mélységem közöny,

tükör vagyok, nem sejted, míly csodás,

megfoghatatlan, tiszta látomás,

mert látomásod is visszaverem,

nem érezlek, nincs emlékezetem,

agyonlőheted előttem magad,

kihullsz belőlem, mint a pillanat,

kihullsz, nyomtalanul, üresen, bután,

mint az öröklétből a földi árny.



Szabó Lőrinc



1 megjegyzés:

hifimiki írta...

Hát kell ennél szebb vallomás a tükörről?
Benne látod szerelmed arcát, szemét, mosolyát,
s ha reggel felkelsz
újra megigéz
megmutatja a Napot feléd
égő mosolyát
elvezet a tóhoz folyóhoz
mindenhova elkísér...

Végtelen baráti szeretettel:
Miki