2011. június 11., szombat

Szobák

Vörös márványból építek neked

Házat fehér madarak bús szigetjén,

Ahol örökös, rózsaszín hideg fény

Borong a végtelen vizek felett.

Fényes karú, mezítlen, barna nők

Súrolják majd, hajlongva, hűs szobáid,

S dalolják messze otthonuk danáit,

Míg setét rózsákként csügg bús fejök.


Első szobádban kád lesz, drága kád,

Hol lágymeleg hab simogassa vállad,

Csókolja emlőid és hosszú, bágyadt

Karjaid közt lomhán suhanjon át.

Itt gyolcsok lesznek s régi, sárga selymek,

Vörös rózsák és apró nárciszok;

Ha jössz, egy kis fiú tapsolni fog,

És én szomorúan s alázattal figyellek.


Másik szobádban ódon ágy legyen,

S mint téli síkra ejtett ékszerláda,

Ferdén a hóba fúrva, kifosztva és kitárva,

Heverjen drága tested a tiszta lepleken.

Kis asztalodon könyvek legyenek,

S míg bennük lapozol lágy, lassú ujjaiddal,

Itasd meg illatos és könnyes dalaikkal,

Itasd meg csendesen, s ringasd el lelkemet...


S ha majd este a vén vizeken át

Távol partok felé merengnek a cselédek,

S a mi bús asztalunkon elhűl az esti étek,

Én furcsa bánatim, édes, ne nézd tovább:

Vezess be kisanyásan a harmadik szobába,

Ahol születnek a setét rímek,

Forralj kedveskedőn lágy, zümmögő vizet,

És hints teát és mérget szelíden a pohárba...



Tóth Árpád



Nincsenek megjegyzések: