Ma újra láttalak, hogy bíbor kedvvel feszülsz
az Astoria karcos, fakó üvegén,
mint víg napsugár játszva menekülsz,
te gyönyörű múlt, te áldott, büszke fény!
Ma megfogtad a kezem, s felpihegő vágyad
új mesékbe szőtte valaha volt fényed,
csodáltál látván, hogy szívemről lebágyad,
mint jóllakott bú, jótékony reményed.
Ma újra minden élt, lángodtól piroslott,
te boldogan az élet alá merültél,
s míg virrasztani hagytad örök titkod ott,
könnyeimben olvadva ismét tovatűntél.
14 megjegyzés:
Eljöttél mint egy látomás
s elhitetted most is élsz
Majd a pillanat
elfújta arcodat
s ott maradtam
könnyeimmel egyedül...
Igen, az elmúlt szerelem szépsége
felvillant pár pillanatra,
s mint porfelhőt elfújta a szél...
Köszönöm ezt a csodát Neked!
Végtelen baráti szeretettel:
Miki
Kedves Daniela, ugye, hogy elég egy villanás, hogy felidézze szívünk kedves emlékeit ?
Ha az élet rohanása közepette lenne elég időnk meg-megállni, ezer és ezer tolulna fel emlék-raktárunkból... mint amikor a könyv lapjai közül váratlanul kihullik egy lepréselt virágszirom, vagy egy falevél... aztán töprengeni kezdünk, hogy mihez is kötődik. Ugye ?
Nagyon kellemes időt töltöttem itt el ismét, és ezért köszönettel tartozom Neked.
Szeretettel: -aK-
Kedves Daniela!
Mindig elmerengek a szavaid nyomán, folyvást odaképzelem magam, ahol Te jársz, mármint természetesen, nem ugyanoda, de képeid mindig visszavezetnek a múltba, és mégis jelenebbnek látom, mint az hihető volna. Vajon ez érthető volt? Szerintem Te értesz!
Ismét gyönyörűségeset írtál, gratulálok!
Tíz körmöd véres
üvegen csikorgó karc
miért hagyod el...
M
Kedves Miki, az ember életében, akár egy örökkön lobogó fáklya, pihen a múlt, és az, mint nesztelen léptű angyal, reményt szór jövőnk lankáira.
Jöttödet, baráti szeretettel és hálával köszönöm: Daniela
Drága Barátom,
úgy igaz, ahogy mondod, egy villanás elég ahhoz, hogy szívünk újra átélje a régmúlt pillanatot... ha nem volna így, csak dús és rideg gleccserek csendjének ölén zihálna lelkünk, akár a foszló est árnyéka, mely szélbe szállva nyomtalanul eltűnik.
(Tudnád, milyen sokszor rejtettem el egy-egy szívemnek kedves virágszirmot, verses-kötetek idő-ette lapjai közzé! Lélekbe látó is vagy? :) )
Őszinte szeretettel köszönöm oldalamhoz való hűségedet: Daniela
Minden szavadat tisztán értettem, Drága Shadow, ahogyan a csöndedet is megértem, amikor nem tudsz jönni...
Örömmel fogom meg a kezed, hogy hétről hétre vezesselek letűnt pillanataim mélyébe... Szeretném elhitetni Veled, hogy bár a sors tengerén, utunk, gyakorta kínokkal kövezett, és olykor romlásba kúszik minden reményünk, mégis, akadnak pillanatok, amikor, mint ódon égi óhaj, lángra gyúl mélyünkben a fény... Biztosra veszem, hogy ezekben rejlik meg életünk értelme.
Köszönöm emlékeim parazsánál hagyott kedves szavaid!
Jövőm medrébe
kövekbe metszett tegnap
árad szüntelen...
Daniela
Hallod a szél szavát?
Múlt sóhaját hordja,
s benne
könnyárkok mélyülnek
szálegyenes sorba...
Amíg a múltat ilyen lélek védi,
nem kell a jelennek semmitől sem félni.
Gyönyörű versed mélyen megérintett.
Ölellek, drága Dana!
Csupán pislákoló tűz a lélek a sors csapzott, szél fújta hamvain, kit álma egyre űz, örökkön égve bolyong a tegnap hangjain.
Köszönöm az itthagyott, értékes szavaidat, Drága Magdi!
Végtelen szeretettel ölellek: Dana
Daniela, ez a vers is olyan, amit talán sokan éreznek, csak nem tudják leírni!.....Ági
Kedves Daniela!
Éppen a blogod régebbi lapjait olvasgattam, mikor megláttam az új "blogarcképedet".
Fantasztikusan gyönyörű.
Meghat a kedvességed, Édes Shadow... szívből köszönöm! :)
Köszönöm kedves rámfigyelésed, Drága Ági, igyekszem mások helyett is megszólalni, persze, több-kevesebb sikerrel... : ))
Megjegyzés küldése