2011. június 17., péntek

Lehettem volna...

Lehettem volna valaki lánya,

S törölném anyám könnyeit,

Lehettem volna angyalok szárnya

A világon terjedve el ma itt.

Hol éhség van, lehetnék szakácsa annak,

Csont-meg-bőr gyerekek oly sokan vannak,

Lennék, de sorsom másra vitt...


Feleség is tán lehettem volna,

s egy lélekpár vígan szállna itt,

Beteget ápolnék, s a harang míg szólna

Nyitnám a haldokló szárnyait.

Keresztet cipelni tartanám hátam,

Hisz dűlőutakon oly sokat láttam,

Vinném, de sorsom másra vitt...


Mosolygó anya lehettem volna

S őrizném gyermekem álmait,

Szeretetből rám rózsákat szórna,

Nem kísértet mellett állna itt.

Hol eltévedt lélek, én útjele annak,

Hontalan emberek oly sokan vannak,

Lennék, de sorsom másra vitt...


Lehettem volna tán én is ember,

Nem is volt vágyam semmi más,

Ám bűn parazsa lángol kezemben

Örök az átok, s a pusztulás.

Lennék tűzeső, s oltója annak,

E pokolban szenvedők oly sokan vannak,

De hiába, nagy szél jár ma itt,

És engem a sorsom másra vitt...



Gligorics Teréz



2 megjegyzés:

hifimiki írta...

Jaj Istenem! De gyönyörű Teru verse!
Az a sok keserűség, ami felhalmozódik benne, amilyen szépen ír, könnyekig megható, el is sírtam magam, nem szégyellem a férfikönnyet!

Köszönöm kedves Dana, hogy elhoztad nekünk ezt a gyönyörűséget!

Végtelen baráti szeretettel:
Miki

Vörös liliom írta...

Hm...Terunak minden verse, gyönyörű! Csodálom Őt, hiszen Amerikában él nagyon régóta, mégis hű a magyar nyelv szépségéhez!