2011. június 11., szombat

Jó volna végre...

Jó volna végre... végre hazamenni

még ha nem is más az, mint egy puszta szik

puha nyugalmában együtt megpihenni,

és érezni, hogy csöndje fülünkbe veszik.


Jó volna bizony, hazamenni, Édes,

még ha nem is más az, mint faágak rése

együtt éreznénk, mily örömre képes

szívünk, ha átjárja a lomb hullámverése.


Jó volna végre... végre hazamenni

még ha nem is más az, mint egy vízmosás

gyűrűző ölén együtt lelkesedni,

míg hallgatjuk, mit mesél a kiszikkadó sás.


Jó volna bizony, hazamenni, Édes,

még ha nem is más az, mint hajó tengeren

odabújnék hozzád, engedném, hogy védhess,

bár semmitől se félnék, ha otthon vagy velem!



8 megjegyzés:

hifimiki írta...

Jó volna hazamenni
az otthon tengerében
megfürödni
Jó volna veled ott lenni
soha el nem múlón
szeretni...

Köszönöm gyönyörű vágyversed!

Végtelen baráti szeretettel ölellek:
Miki

Névtelen írta...

Kedves Daniela, megint csodát alkottál...

Úgy feldereng az ember lelkében: vajon hol is van az az "otthon" ?

És valójában mi is az otthon ?
A ház, a lakás, ahol éljük napjainkat ? Vagy csak egy lakcím ?

Nem !
Legtöbbünk számára - szerintem - a valódi otthon az, ahol szerető ölelés vár, ahol jó érzés vesz körül, a nyugalom és biztonság.
Pont, ahogy művedben fogalmazod.

Kár, hogy keveseknek adatik meg.
És vajon miben rejlik a lényeg ?

Lehet, hogy a lényeg az idő végtelen órájának mutatója alatti árnyékban rejtőzik, és várnunk kell, míg egyet kattanva előre lép, hogy a helyén láthatóvá váljon, amit addig hasztalan kerestünk ?
Ki tudja ?

Köszönöm, hogy ismét részese lehettem a bensődből fakadó tiszta gondolatok áradásának.

Szeretettel: -aK-

Vörös liliom írta...

Köszönöm, Kedves Miki, hogy érezted, ahogy e falak mögött, szélcsendben szomjazom ezt az érzést, bár azt hiszem, az ember tudatának felhasadt kérge alatt, csak akkor váj utat a felismerés, hogy valaha mégis csak otthon volt, amikor elveszítette annak melegét.

Baráti szeretettel: Daniela

Vörös liliom írta...

Kedves Barátom, olykor a múlt hídján visszanézve, feldereng egy kedves arc, egy ember mosolya, aki ha tudta, hazamegyek, már a kapuba várt rám... a Drága Édesapám! Ilyenkor, sejtjeim lobbanásán könnyezik a csend, hisz erre az érzésre szomjazik a lelkem újra és újra...
s mint lengő tollpihe, szüntelenül, és hang nélkül sír bennem ez a sóhaj, jó volna újra hazamenni...

Köszönöm, hogy itt voltál ma is, és külön köszönöm, hogy honvágyam összefolyt ízében Te is megnyitottad a lelked.

Szeretettel: Daniela

Magdi írta...

A mi otthonunk már
porig ledőlt vár,
egy végtelen nagy út,
hol senki nincs,
ki vár...

Egyszer úgyis hazafogunk térni,
csak egy kicsit kell még itt a földön élni

Drága Dana!
Minden szó és gondolat visszhangra talált bennem.
Versed szépségét minden hazavágyó lélek könnyes szemmel olvassa.
Ölellek szeretettel.Magdi

Vörös liliom írta...

Drága Magdi, tudom, hogy azon a napon, amikor az utolsó éjjel borítja rám szén színű tengerét, hazamehetek én is végre! Addig marad a vágyakozás...

Köszönöm az itthagyott bölcs szavaid!

Végtelen szeretettel ölellek: Dana

shadow írta...

Kedves Daniela!

Mondanám, hogy gyönyörű, mint mindig, de nem volna igaz, napról napra, hétről hétre gyönyörűségesebb alkotások cseppennek le a lelked pereméről.

Jó éjszakát kívánok!

Vörös liliom írta...

Drága Shadow,

mindig olyan szépen szólsz hozzám... nehéz ilyen szavakra reagálni, hisz oly gyakran megesik, hogy a tudat nem bírja szóval követni az szív követeléseit. Hétről hétre, verseim alatt hagyott véleményed egyfajta csoda, amit az ember ösztönös alázattal fogad, hiszen olvasó nélkül, a költő csak irkász.

Hálás köszönettel kívánok Neked szépálmú éjszakát!