2011. június 4., szombat

bőröd alatt

tudod te

hogy milyen


saját gyengédségemtől megremegve

karjaidtól érintetlenül maradni

és ostoba

félig kész betűket pazarolni

az éjszakák rideg falai közt

hófehér papírra

miközben ...Te

a halk léptű magány

könny-cseppeket számolsz az esőben

nélkülem?

(...)


nem baj

nem szégyen

néha...én is félek

hidd el...


és

sajnálom

hogy mindig megmozdítalak

üres csendedben

(de mondd

hogyan férjek

bőröd alá másként?)

talán mert

néha még érzem

ahogy halkan átvonulnak

vénáimon

néma vágyaid


és semmi más.



Kovács Erika



4 megjegyzés:

Málna írta...

könnyezve olvasom ezt a versem...emlékeket csalt szemembe...


Köszönöm Neked Dana!

Vörös liliom írta...

Mai összeállításom erről a szerelemről szól, Erika... erről a szerelemről, melynek lüktető emléke lelked húrjain játszik folyvást... melynek foszló, fáradt vágyak bús cseppjeit ízleled minden szóölelésben, s mely ma, már csak magányt lel a dohos percek rongyai alatt... elkorhadt, szétszórt képek karcolatát a rohanó idő arcán.

Magdi írta...

Csak,
annak a szerelemnek van
valódi értéke,
amit lélek-könnyel siratunk

Gyönyörű és lélekbehatoló a versed, drága Erika!

Szeretettel.Magdi

Málna írta...

Köszönöm szépen Magdi:)

így van...