2011. május 28., szombat

Valami mindig hiányzott

Valami mindig hiányzott. És ez nem jelenti

azt, hogy ne lett volna az egész teljes, mert

dehogy nem! Csak valahogy mégsem volt

teljesen egész. Tudod, mintha borús éjjelen

felnézel, és nem az égboltot hiányolod, csak

a csillagokat. (Még ha az ég le is szakadna!)

Igazából azt már meg nem mondanám, hogy

az, ami mindig hiányzott, megvolt-e valaha,

és csak elveszett később, vagy sohasem volt,

éppen ezért (ettől) hiányzott olyan veszettül.

Nem a szeretet, még csak nem is a gyűlölet!

A féltés és a félelem is létezett ott legbelül!

Valami apróság volt, ami mindig hiányzott.

Valami „holnapután is”, vagy „mindhalálig”.

Esetleg az örökké, meg még tán az után is…

Az otthonunk? Amiben azért Te hagytál itt.



Káli László



2 megjegyzés:

Málna írta...

Annyit de annyit mondtam Neki, hogy a pillanat fontos nem a többi..mert ha nem hiszünk abban, hogy a pillanatok képesek megváltoztatni Mindent...akkor csak a hiány marad...

Jó vers! ...a múltról

Vörös liliom írta...

Sajnos, Erika, az ember azokat az ízeket szomjazza leginkább, melyek elérhetetlennek tűnnek.
A vers valóban jó!