2011. május 28., szombat

Te tudtad?

Vénligetünk naptól aszúlt bokra

járdára veti szomjas levelét,

s a jázmin ágának nyíltszirmú csokra

lépcsőnk felé nyújtja bágyadt tenyerét.


Minden kusza növény az árnyék felé fut

a májusvégi hőség szinte fojtogat

porzó homlokán a keskeny sétaút,

pántként viseli a gyökér-rojtokat.


A kertek alatt egy árva lélek nem jár

mély csönd honol a föld húsába vágva,

s míg karók serege bús-meredten áll,

valahol a távolban már lóg az eső lába.


A lég ezüstlik, mint őszutón a hold,

és felbúg régen nem sírt jajokban

a párkányon, hol gerlénk fészke volt,

dús esőcseppek gyűlnek kis rajokban.


Bár hallhatnád, hogy megzúdul az ének,

hogy nyeli az eső könnyű lábnyomom,

hogyan párállanak a felüdült ház-élek,

míg ez a nyári zápor zúg át a városon.


Villámlott, s bár féltem, odatapasztottam

hűs ablaküvegére forró homlokom,

és minden mennydörgéskor rád gondoltam;

Te tudtad, hogy a föld a pokollal rokon?



11 megjegyzés:

hifimiki írta...

Én tudtam hogy a föld
a pokollal rokon
Pokoli kín várni Rád
ha nem ölel karod át
de mennyországgá változik
ha csókod rám talál
Pokoli tűz éget
ha nem vagy itt
de ha megjössz
paradicsommá szelidül!

Kedves Dana!
Köszönöm az ihletet!

Baráti szeretettel ölellek!
Miki

Vörös liliom írta...

Örülök, Miki, hogy Te tudod kérdésemre a választ... Bizony, olykor villámok tépik széjjel lelkünk egét is.
Gondolom, ezt a felhevült hangulatú gondolatsorodat nem nekem szántad! ;)
(csak a félreértések elkerülése végett)

Köszönöm, hogy itt voltál és olvastál!
Baráti szeretettel: Daniela

hifimiki írta...

Gondolataimba látsz, TE tudod kinek szántam, hát persze: Szerelmemnek!

Az ihletet köszönöm, amit csodálatos versedtől kaptam!

Végtelen baráti szeretettel:
Miki

Névtelen írta...

Kedves Daniela, biztosan van egy kincses fiókod, honnan ezeket a gyönyörű, de sajnos szinte nem is használt szóképeket előhúzod... :)

Lehunyt szemeim mögött szinte látni vélem amit leírsz, mert annyira tökéletesen fogalmazol.

Sosem lennék képes ilyen művészi szinten ezeket a dolgokat megfogalmazni, mi több, megformálni.

Egy nagyon kellemes élmény volt elolvasnom és magamba szívni a versedet belengő valóság-illatot.

Szeretettel: -aK-

Magdi írta...

Drága Dana!
Láttató, színes fotóiddal díszített verseid olvasva, arra gondoltam,
milyen megtiszteltetés barátja lenni annak az embernek, aki
ilyen hatalmas szókincstudással alkot szebbnél szebb műveket.
Csodálatos dolog nálad lenni, mert minden látogatás maradandó élményt nyújt.
Szeretettel ölellek. Magdi

Vörös liliom írta...

Drága Barátom, szerencsés embernek tartom magam, amiért ilyen kifinomult lelkivilágú ember gyermeke lehetettem, mint az Édesapám. Mindazt, amit belőlem látsz, Neki köszönhetem. Olyan lélekkel ajándékozott meg, mely képes gyönyörködni a csönd lélegzésében, a fűszálak tengerén, a táj szunnyadó lelkén, a fény szózatán, mely úgy csorog arcomon, akár egy égi patak... és hogy képes vagyok mindezeket szóruhába öltöztetni, ezt is Neki köszönöm!
Neked pedig az itthagyott szavaidat köszönöm szívből!
Szeretettel: Daniela

Vörös liliom írta...

Drága Magdi, hiszen Te tudod a legjobban, hogy az olyan emberek, mint mi, képesek meghallani és megérteni a természet szavát. Mi csupán a lélek anyanyelvére fordítjuk azokat, hogy továbbajándékozhassuk őket a világnak.
Köszönöm jöttödet, és a verseimhez való hűségedet!
Végtelen szeretettel ölellek: Dana

shadow írta...

Kedves Daniela!

Büszke tanúd vagyok, látója annak, hogy fejlődtek benned a szavak. Mikor először olvastalak, már csodálatos tehetséged rajongója voltam, de mára olyan érzés, mintha látnám költészetedet gyermekből felnőtté válni. Gratulálok szívből!

Vörös liliom írta...

Drága Shadow, azon kedves szavak, melyeket, Ti, kedves Olvasóim itt hagytatok verseim alatt, egy-egy szilárd, törhetetlen, magasba vezető lépcsőfok volt. Mindaz, amit látsz verseimben, Neked, Nektek köszönhetem, hiszen biztatásotok nélkül, meglehet, félúton visszafordultam volna... nagyon féltem volna ettől a magasságtól... és lám, most itt állok, a belém vetett hiteteket színpadán, kezemben tarthatom azt a díjként kapott jutalmat, mely többet ér nekem, a Nobel-díjnál is. Ez a díj, az örömkönnyeket fakasztó elismerésed. Szívből köszönöm!

Névtelen írta...

Már nem fordulhatsz vissza - ugye tudod - olvasóidnak könnyes fájdalmat okoznál...

M

Vörös liliom írta...

Köszönöm, kedves M., hogy így gondolod... bár az ember sokszor fordul vissza, gyakran feladja, de ha tudja, hogy valaki fogja a kezét, ha biztatásaival tűzön-vízen átkíséri, az egész világot képes a hátán cipelni, és gerince meg sem hajol súlya alatt.

Itthagyott szavaidat szívből köszönöm!