2011. május 7., szombat

Szerelmes vers

Ajtómnál álltál. Nem engedtelek be.

Akárhogy kívánsz, kísérleted meddő.

Várfalat húztak közibénk az évek:

Te huszonhét vagy, én kilencvenkettő.


Tiéd a jövő. Régen erős voltam,

de kincsemnek elfogyott az ára,

te a számítógépre esküdtél fel,

én Gutenberg foszló galaxisára.


Megvédlek, vénség, magamtól, fogadtam,

s el sem képzeltem, hogy a szerelem

hatalmasabb. Most itt ülök melletted

a hosszú, szőke hajadon a kezem.


Egymás nélkül nem tudunk többé élni.

Naponta sújt az iszonyat,

Hogy a kölcsön, mit az időtől kaptam

régen lejárt. Már csak pár pillanat.


Boldogságunkban te nem gondolsz arra,

Kivel töltesz utánam hatvan évet.

Sok a nálam különb. Hozzám hasonló

egy sincs. Mikor nem látsz, felsírok érted.



Faludí György



Nincsenek megjegyzések: