2011. május 7., szombat

Kereslek


Csókjaink

a feledés sírjában

tetszhalottként

néha életre kelnek

Karom kitárom

ko

po

gok

szíved zárt kriptafalán


Kereslek

mint árvízkárosult a házát

mint üres képkeret

az ellopott vásznat


Kereslek

ha hiányzol álmaimból

kereslek szokásból

kitöltöm veled a kopár percet


Kereslek mint lejárt óra

saját ketyegését

mint elszállt füst

a duruzsoló kályhát


Emlékek ölébe bújok

ott kereslek

ha fázik a lelkem

húnyó parazsunknál

kissé fölmelegszem.



Komlósi Lajos



2 megjegyzés:

hifimiki írta...

Drága Dana!
Örülök, hogy megtaláltad ezt a verset, nagyon kedves és a hiány szívbemarkoló érzése süt minden szóból!

A kötetben találkoztam vele, nekem is nagyon tetszik!
Köszönöm hogy elvitted Magadhoz!

Végtelen baráti szeretettel:
Miki

Vörös liliom írta...

Örülök, hogy olvasod Komlósi Lajos verses-kötetét, Miki! Lélek-szilánkjai, olykor fájdalmat okoznak nekem is, mint minden szépre szomjazónak...