2011. május 13., péntek

Emléked

Ahogy ültem a padon és

és rá gondoltam éppen,

hirtelen mellém ült

és a mosolya olyan volt,

mint régen,..

csak meglepetten néztem.

Apa! Te élsz?

Gyere menjünk haza!

Anya örülni fog neked!

Add hát a kezed!

Kinyújtotta felém, de

érintése

halk szavú sóhajjá,

ölelése,

puha szellővé változott,

még hallottam suttogó szavát,

- szeretlek titeket……

Arcán végig gördült a könnye

Hirtelen felriadtam,

egy csöpp simult tenyerembe

csendben,

esni kezdett az eső,

a feltámadó szélben.



Szemendei Ágnes



2 megjegyzés:

hifimiki írta...

"Beléptem a szobába s ott láttalak
az erkélynél néztél kifelé
a virágillatú nyárba nem szóltál
nem fordultál felém csak álltál
némán.
- Anya, hát Te élsz
nem hagytad itt szerelem-gyermeked?
Odaléptem Hozzád hogy átöleljelek
de már nem voltál sehol
itt hagytál magamra egyedül.
Könnyeim csorogtak párnámra
nem hittem hogy már odaát vagy"

Ezt érzem ennél a gyönyörű versnél, amit hoztál kedves Dana

Köszönöm biztos kezed válogatásodnál!

Végtelen baráti szeretettel
Miki

Vörös liliom írta...

Amikor a szomjas hideg ránk teríti márvány paplanát, jó belebújni emlékeink melegében, Kedves Miki! Örülök, hogy ez a szép vers, tengernyi gondolatot ébresztett Benned.
Baráti szeretettel: Daniela