2011. április 9., szombat

Védtelenül

Először váza nő a csöndnek

és kifordul az idő arca,

szótlan percre nappalok jönnek:

kölcsönmosoly erőtlen harca.


Azután lesz csak határtalan,

ha már elvesztettük a csodát.

Minden dolgunknak határa van

csalhatjuk magunkat is tovább.


Csak sejtem még, ami visszatart:

lassan mozduló új türelem.

Becsapott magányom kitakart,

így állok előtted védtelen.



Nagy István Attila



Nincsenek megjegyzések: