2011. április 9., szombat

Várakozó

A percek vájta alagútban

tévelygek - a gránit idő

visszhangzik felettem - szememből

képed fény-virága kinő.


Ujjaim közt simogatásod

bársonyredőit morzsolom,

az a cinkos kézszorításod

gyűrűként ég az ujjamon.


Csuklómon fájón fluoreszkálnak

a jöttöd számoló erek,

- két összeérő mutató

átszeli szívemet.



Váci Mihály



Nincsenek megjegyzések: