2011. április 22., péntek

Mozzanat

Görög az éj a sűrű esthomályról,

leszalad a folyópartra.

Füvek nyugosznak itt és kis virágok,

és mint álmok

melyek valóság vizébe lengnek,

alig hallható sóhajjal merengnek…


Elocsúdott zörejek nesze surran

langyos éjbe mártva,

és minden fodros, tört-barázda,

mint bágyadó vér, ha csurran,

szelíd fogoly lesz, s nem garázda,

- a lét örök ölébe hulltan…


Nincs szó, de ember sincsen itt,

megbolygatlan minden élő szende.

Olyan lágyan, olyan tisztán hajlik

a végtelen-sok létsík egymásba karolva

(s a nagy-Egészhez megadón-hajolva),

hogy sóhajtásuk nem is hallik…


Hajába fon a csönd, s feloszlik lényem

az örök áramlás sejlő ködébe veszve.

Minden együtt-lélegzik, s talán a “nagy bolydulatlan”,

befödi ma bennem az éhes, zúgódó öntudatlant…



Rajnai Lencsés Zsolt



Nincsenek megjegyzések: