2011. április 9., szombat

Lelkemért

már fátylat sző ránk a ködös alkonyat

csak távoli vágyként látom arcodat

pillantásod ezer év óta kísért

mégis elvesznek az évek, semmiért

csillagpor lelkünk földi röghöz tapadt

végtelennek tűnik minden pillanat

értelmét vesztette az idő és a tér

mindent feláldozunk a szerelemért

világok ívelnek át a szíveken

az út becsap, mégis vakon követem

minden életben újra találkozunk

a felismerés rabjává lett sorsunk


lassan elfelejtem a remény mit ért

egy perc boldogságot adj a lelkemért



Komáromi János



Nincsenek megjegyzések: