2011. április 22., péntek

Halkuló

Kedves, az ajtót halkan csukd be

magad után, ha kérhetem,

kattanjon zár a fáradt csöndre,

feszültség, örlő félelem,

üljenek el,

akár a jel

amit felszív a végtelen.


Ahogy a lépted távolt koppan

felfénylenek emlékeim,

keramit, sárga fényben ott van

egy térdarabban, szélein

kerék zörög,

a dal örök

akár a kő, s a sárga szín,


lépcsők, korlátok, ringó léptek,

csészék, szavak, és tejhabok,

platánlevélben napfény, lélek,

ahogy ránézek felragyog,

itt vannak mind

emlékeink

hallgatnak. Belül hallgatok.


Hideg lett, látod, hosszú a tél,

kihunyó szikra, hűlt parázs

dermeszt mosolyba, tavaszt mesél,

hazug tavaszt egy dobbanás...

Nem fér velem

az értelem.

Csak szívem van. És semmi más.



Hepp Béla



Nincsenek megjegyzések: