2011. április 9., szombat

Ha nem szeretsz, hát gyűlölj!

Most hozzád szólok. Nem menekszel.

Mint árva fuldokló, beléd fogódzom.

Nem odavetett szó ez, hiszen ezerszer

kimondtam már vérezve, sírva, vívódón.


Szeretlek! Nézd, mélyem mélye pendül

majd idegenné válik arcomon a gond,

hol vadul őrjöng, hol néma-tompa csend ül

míg vágyam elsuttogja, mit szám ájulva mond.


És Te? Ne fordulj! Hadd lássam szemed!

Ismerni vágyom, mit rejtenek titokban.

Mit bánom én, hogy kínom eltemet,

ha igazuk bennem egy csókban összedobban?


Ha nem szeretsz, hát gyűlölj! S még szíved jaja rezzen,

lelkemhez simuljon rám gondolásod!

Csak közömbössé ne válj soha, Szerelmem,

mert nem élném túl rideg lemondásod!




10 megjegyzés:

Magdi írta...

Minden
elsóhajtott imában,
ott rejlik a kérdés,
szeret-e, szeretett-e,
vagy csak illanó illúzió
összetört varázsa
ez a mélyről jövő
érzés

Drága Dana!
Milyen hatalmas tud lenni egy parányi szívben is a kétség és a szerelemféltés.
Gyönyörű versed lelkemig hatolt.
Szeretettel ölellek.Magdi

Vörös liliom írta...

Drága Magdi,

a szerelem és a gyűlölet ikertestvérek... bármelyik érzés dúlja kedvesünk szívét, addig nyüzsgő és áradó vagyunk benne, akárcsak a lét. Csupán a közömbösség arctalan és kihűlt ölelésétől rettegek...

Jöttödet és rám figyelésedet megköszönve ölellek nagyon: Dana

shadow írta...

Drága Daniela!

A szombat estémet mindig átjárja a Tőled érkező gondolatok végtelensége. Ismét egy csodát alkottál arról az érzésről, ami pusztítóbb az eltaszítottságnál, ami fájdalmasabb sebet vág a szíven, mint a csalódás, mikor már semmiféle érzelmet nem kelt létünk a szeretett szív mélyén.
Megkönnyezve hajlok meg előtted ismét!
Jó éjszakát kívánok!

Málna írta...

szeretet vagy van vagy nincs...ezt én így gondolom...persze nagyon szép versek születnek...ebben a lebegésben...de közben az élet megvár minket Dana?...

Versed nagyon szép...lelkedből szól...és köszönök mindent Neked...vigyázz magadra...Málna

hifimiki írta...

A szerelem jaj-kiáltása
a lélekből és szívből fakadó érzés
a szerelemféltés, az összetartozás
vagy szakítás örök rejtélye:
" Miért hogy a szerelmet
mindig megalázza a közöny?"
A szeret vagy nem szeret
reszkető kérdése, szívszorító dilemmája ott zúg lelkünkben!
A kétség válaszra,
bizonyosságra vár!

Névtelen írta...

Kedves Daniela köszönöm, hogy mély értelmű, újabb míves írásod ámuló szemlélője lehetek...

Talán a megnyugtató válasz is ebben az idézetben rejlik (?):

"Oly könnyű együtt örülni a holdfény játékának házunk teraszán, a május habos felhőjének langyos tavaszokon, csodálni, ahogy fiatalságunk felhevíti az egymásnak, apró figyelmességként papírra vetett vallomásokat, ám oly nehéz kitartani a másik mellett, amikor szívünk szerint elkószálnánk mámoros-vígan egy idegen, más világ felé... Köszönöm, hogy megtanítottad az együvé tartozás lényegét..."

Köszönöm, hogy itt lehettem, és
feltöltődhettem lelkileg.

Szeretettel: -aK-

Vörös liliom írta...

Drága Shadow, olykor sóhajok redőibe álmodom a két érzés ízét, és vallom, hogy ezerszer jobban fájna, ha a szeretett szív mélyén „halott volnék és akarattalan” (Szabó Lőrinc :1900-1957)

Megköszönve a megköszönhetetlen hűséged, napfényölelős virágillatú napokat kívánok szeretettel!

Vörös liliom írta...

Erika Drága, való igaz a szerelem vagy van, vagy nincs! : ) Miközben olvastam kedves hozzászólásod, Reményik Sándor szavai jutottak eszembe, miszerint,

„Hol mérgezett, fekete vér szivárog,
Nincs annyi gyolcs, mely betömné a rést,
S a sértett szív, hogy csak azért is fájjon,
Letépi mindig-újból a kötést.”

Néha elviselhetőbb az ilyesfajta fájdalom, mint a semmi szívverése. Legalább is én így vélekedek erről...

Jöttödet szívből megköszönve ölellek! :)

Vörös liliom írta...

Drága Miki, Te tudod a legjobban, hogy a szívnek parancsolni képtelenek vagyunk... s mily gyakran szorul ökölbe a kezünk, kétségbeesésünk súlya alatt vergődve... szinte haragszunk önmagunkra, amiért nincs hatalmunk saját érzéseik fölött... azt hiszem, ilyenkor van a legközelebb a két érzés egymáshoz: " Odi et amo" ! : )
Köszönöm, hogy jöttél olvasni! : )

Vörös liliom írta...

Drága Barátom, köszönöm, hogy a percek rohanása nem gátolja jöttödet sosem! : )

Megmosolyogtattál... hihetetlenül jól esett olvasnom az itt hagyott kedves szavaid! : )

Azt hiszem, minden tollforgató írt már versemhez hasonlót... tudat alatt, mindenki retteg attól, hogy eljön az a pillanat, amikor saját magát gyászolja az ember... mert meghalt a másik szívében.

Végtelen szeretettel: Daniela