2011. április 30., szombat

Fölötted egy csillag

Mert nem egyszerre járja át

a boldogság a testet:

előbb csak a tekinteted

száll a tárgyakra vissza,

s derengő emlékeidet

kezded megint szeretni.

Aztán a puszta levegőt

zamatosabbnak érzed,

s hosszan, türelmesen figyelsz

mások nehéz szavára;

utóbb, ha egymagad vagy is,

nemcsak magadra gondolsz,

s rövidülnek bár napjaid -

a jövővel beszélgetsz.

S lassan otthon érzed magad

szerveid vadonában,

felejted beteg csontjaid -

életed végtelenség.

Megállsz a földön, rengeted -

nem fordul ki alólad;

és egy jó szóra fölrepülsz

a villogó egekbe.


Pedig nem történt semmi más,

csak a rend helyrezökkent:

kerengtél árván, céltalan

a gomolygó sötétben,

s fölötted egy csillag kigyúlt -

nyíló arany pupilla -,

beragyogta a létezés

megtestesült csodáit;

lombokból lugast kerített

a füstös városoknak,

kicsalt egy röppenő mosolyt

a csüggedt emberekből;

elhívta tévelygő szíved

az úttalan utakról,

testvéreire mutatott

a vad testvértelennek;

s mert másban lelsz magadra csak

- értette ő a titkod -,

most benned él, s te benne élsz,

egybe-szőtt csillag-ábra;

s tudod, már többé nem hagy el

tündöklő tisztasága.



Garai Gábor



Nincsenek megjegyzések: