2011. január 28., péntek

A szív panasza...

A kudarc mindig leszakít

egy darabot a szívből,

mely lassan roncsolódik,

de annál jobban fáj

és hiába foltozzák sebét

múltbéli emlékek,

ha egyszer hiányzik belőle

nem úgy dobban már.

Túl érzékeny a fájdalmasan

felcsendülő szóra,

a sokszor átélt

könnyekkel telt

csalódásokra,

s minden olyan gondolatra,

mely bántó is lehet,

mikor annak valós értelme

már nem azt tudatja,

mit a szem egy másik szemben

álmaiként keres,

feledtetve magával,

hogy törékeny az élet.

A szív próbál úrrá lenni

a rá váró nehézségeken,

mégis nehéz visszahozni

a messzire tűnt szépet.



Kun Magdolna



3 megjegyzés:

Del50 írta...

Ez a vers most nagyon hozzám szól! Egy kis csalódás, egy kis szomorúság, ...vagy nagy fájdalom....Mindegyik, azt hiszem!
Amikor hinni akar az ember, bízni, de már nem tud....Csak a hazug szemek néznek vissza.
Tudom, kicsit félreértelmeztem, de így is igaz! :)

Magdi írta...

Kedves Del!

A bizalom elvesztése az iránt a személy iránt, akit valaha szerettünk, mindig óriási fájdalmat jelent. Mégis úgy gondolom, csak ilyen mély érzéssel érdemes szeretni, akkor is, ha néha belehalunk.
Nagyon köszönöm, hogy olvastál.

Moha írta...

Drága Magdi!
A szív a leghiszékenyebb műszer, mindenre fogékony, és milliónyi sejtünk és szervünk segíti működését, mégis önálló életet él bennünk, önmaga bízik, csalódik, elbukik és feláll...mert mindig fel kell állni, ha húz a mélység és a feladás egyszerűsége, akkor is...
Lelkemig hatoló szavaid mindig őrizni fogom.
Szeretettel ölellek
Moha