2010. november 27., szombat

Tanulnom kellene...

Tanulnom kellene a tiszavirágtól,

mily illanó az élet szépsége,

a pillanatnak élni ezentúl,

és kézen fogva lépni közös révbe.


Tanulnom kellene, mit mesél a szél,

érteni a szavát a hajnali csendnek,

ó mily kín a vágy, annak, aki él,

mélyében szüntelen álmok rezegnek.


Tanulnom kellene a ragyogó Naptól,

hogy meg kell halnom, hogy újjászülessek,

s ha álmaim porán a szerelem lángol,

izzó hamvaiból erőt merítsek.


Tanulnom kellene a Hold szépségétől,

hogy van titok, mit senkivel sem osztok,

s hogy nem leszek már sosem egyedül

még akkor sem, ha magam maradok.



Lélek -haikuk

Életbe zárt vad

Voltam, s lettem lelkedben

Megértett könnycsepp.

*

Ma elhitetem,

Tegnap van, mert biztos, hogy

Aznap szerettél.

*

Olykor nem tudom

Éva vagy kígyó vagyok?

…Tán maga a bűn…

*

Ha szívemben vagy

Eldobom kulcsát, ha mész

Össze kell törnöd.

*

utolsót dobban

falra akasztott képed

szegecsén szívem.



Moha

árnyék arcomon

remeg a reggel


fázós esőcseppek

futnak ujjaimon

lélegzetemtől

...párás ablakra arcodat rajzolom

cseppenként szűnik meg mosolyod...

szemhéjad lecsukod

homlokodon

már táncot jár az első napsugár


csendben távozol

egy árnyék arcomon méláz



Dvorák Etela



Finita est commedia


Ha nincsen már egetverő

kurjantás és izomerő,

csak ülni kell és nézni ki,

ahogy a szellő repíti

a járdán a hullt levelet

s az égen a fellegeket.


Csak ülni kell és nézni messze,

a Semmi tengerén evezve,

seszínű, álmos, néma habban,

derengő torkú alkonyatban

és azt gondolni, hogy - mese,

lidérc, babona, semmi se.


Szellemet, múltat nem idézni.

Ha ajtót nyitnak, meg se nézni,

csak ülni, mint a holtak álma,

fakult verseket recitálva

forró nyáron, hideg telen,

bámulva és idegtelen...



Dsida Jenő



Ha tudtam volna...

Elvarázsoltál...

ha tudtam volna, hogy ennyire fáj

maradtam volna

csak egy rojt,

anyám fekete kendőjén...



Ruder Jana



Húsz év múlva

Mint a Montblanc csúcsán a jég,

Minek nem árt se nap, se szél,

Csöndes szívem, többé nem ég;

Nem bántja újabb szenvedély.


Körülöttem csillagmiriád

Versenyt kacérkodik, ragyog,

Fejemre szórja sugarát;

Azért még föl nem olvadok.


De néha csöndes éjszakán

Elálmodozva, egyedül

Múlt ifjúság tündér taván

Hattyúi képed fölmerül.


És ekkor még szívem kigyúl,

Mint hosszú téli éjjelen

Montblanc örök hava, ha túl

A fölkelõ nap megjelen...



Vajda János



Úgy szerettelek, ahogy nem akarok, és nem is tudok szeretni többé, kritikátlanul. Mindig én voltam a Tiéd, és nem te az enyém, akkor is távol tőlem, mikor a karomba voltál.Éjjel néha szerettelek volna felrázni álmodból, rád kiáltani, mondd meg a szót, amelyből megkapod önmagad, amely megvált, és mondd meg az irányt is, amerre el kell indulnom, hogy megtalálhassalak.

Szabó Magda


Láttál már...

Láttál már cseppnyi madárlelket

sírni, ha elveszti szabadságát, mert

szárnyát leszakítják? Vagy éjjeli

lepkét, ahogy kergeti álmát a hajnallal

küzdve, s reggelre semmivé lesz?


Láttál már szabadon kószáló őzet,

ki szelíden lépdelte a földet, habzsolva

a zöldet,de a ráhulló hurok nyakát sértette,

el nem engedte, s földre teperte?


Láttál már embert őszintén szeretve,

szerelmet feledni magányban merengve?

Széttört álmait a felszínen keresve, tekintetét

a múltra szegezve, megtörve állni a semmibe?


Ha láttál, tudod mi az élet. Ebből csak pillanatnyi

kép lesz mi emlék marad Neked és visszasírsz

minden boldog évet mi elmúlt, s mi jön még,

akkor is ha szép lesz, akkor is, ha fáj még.



Kun Magdolna



Mécses

Mécses szeretnék lenni a szobádban,

Így lehetnél csak este enyém.

Arannyal zengő lángom beragyogna,

S árnyadat a falra festeném.


Kihallgatnám a némaság beszédét,

Mit szíved az éjnek tartogat

És az utolsó sápadt lobbanással

Megcsókolnám az árnyékodat.



Falu Tamás



Lélek-tavasz


Apró csodákká szeretnék

porladni ujjaid alatt.

Halvány semmiségek

közt heverni, rajtad

megpihenni, mint

egy nemes gondolat,

egy fennakadt pihe

a fán, egy fáradt-szőke

hajszál a pulóvered ujján.



Reviczky Krisztina



Örök búcsú

Még néha jön, hogy újra fáj a múltak

Eltűnt szerelme, túl e tájakon,

Hová szelíd gőgömmel elvonultam,

A néma röggel s hűs éggel rokon.

Még néha jön, hogy tűnt nevek zenéje

Szívembe sír és vérem újra gyúl

S a messze ködbe és a távol éjbe

Sóhajtok, mint a fa, ha lombja hull.


De már nyugodt ütemre ver a szívem,

Ütemre, melyben szférák dala zsong

És én tudom, nincs mit keresni itten

Halott apát és hűtelen rokont.

Örök testvérek, csillagok, ti hívón

Reám sugárzók, intetek, megyek

S mint öngyilkos, aki megáll a hídon,

Reménytelen még visszarévedek.



Juhász Gyula



Bár rövid még...

Bár rövid még éltem folyása,

Sokat búsultam és szerettem

S volt bár szerelmem viszonzatlan

Sokat örültem és nevettem.

Láttam igen sok kék eget,

Annyit más nem is lát talán,

S laktam virágos, üde völgyben,

Sötét, erdős hegy oldalán.

Sokat vallottam és hazudtam,

S óh jaj, immár sokat feledtem,

Mily gyorsan repültek az órák,

Az órák s az évek felettem.



Lesznai Anna




A szeretlek, mint az Isten, olyan szent szó, kimondani csak okkal szabad, de akkor sokszor.


.kaktusz



Elképzelem...

Elképzelem, hozzáadok

egy nyarat, fényt a lombokon,

rezzenést az ágak között

s ha kevés, tovább gondolom.

Borzolódó rét füvére

szelek sóhaját álmodom,

ölelésnyi békét talán

magamnak itt bent... Nem tudom.

Álmodozom,hozzáadok,

vagy épp elveszek belőle,

a képzelet csak játékot űz,

de vágyak futnak előtte...



Kormányos Sándor



A válás perce

A válás perce oly nehéz,

A kézben nyugszik még a kéz,

A szembe olvad még a szem

Mint mindörökre, végtelen;

S a lélek már csak félig itt,

Félig követi útjait

S jobb része mégis ezalatt

A búcsúzónál itt marad.


A viszontlátás oly nehéz,

A kézben nyugszik már a kéz,

A szembe olvad már a szem,

Mint mindörökre, végtelen.

S a lélek mégis fél, remeg,

Hogy őt csak álom csalja meg

S nem mer örülni igazán,

Hogy fel ne ébredjen talán...



Majthényi Flóra



Szélben tekereg

Emelj fel,

Majd engedj el.

Hadd lebegjek kénytelen.

Hadd tudjam,

Hogy egyensúly,

Téged is dönt védtelen.


Fájjon csak,

Esni is kell.

Így szabadul lélegzet.

Hiszem már,

Hisz megtetted.

Találtál egy életet.


Szállok fel,

Szívem is nő.

Csodát terem az élet.

Egy öröm,

Ami boldog,

Mert eljátszhatom véled.


Lesz végül,

Néma csendben,

Tekintet a horizont.

Mosolygok

A könny után,

Múlásunk a létbe von.



Bálint Gergely




Vigyázz, hogy világosat gondolsz-e vagy sötétet; mert amit gondoltál, megteremtetted.


Weöres Sándor



A hetedik ajtó

Szárnyait a kapu

várakozón tárja,

üdvözöl a lépcső,

lehajlik eléd,

az ablak fényt zúdít

a kőre, hogy lássál,

a folyosó karcsún

nyújtózik feléd.

És vár a hét ajtó,

titokzatos-némán:

a kulcs a zárban,

láthatod, ott lapul,

örök-kíváncsian

fordítsd el, ne rémülj,

nem a te végzeted, mi

innen elébed hull.

Lépj be a szobákba,

hisz csak téged várnak,

nyiss ki minden ajtót,

lásd meg, mit rejt lelkem…

Az utolsót ne! Azt kérlek,

hagyd meg nekem!

Azon az ajtón majd nekem kell átmennem.



Kis-Mezei Katalin