2010. július 25., vasárnap

Rózsaszínű álmok

Álmaimban nincsenek földre pergő könnyek,

és soha nem kell búcsúzni, mikor távolodsz.

Ott minden olyan más. Tiszta és hófehér.

Elűznek minden bánatot a szép gondolatok.


Álmaimban kézen fogva járjuk az erdőket.

Egymás szemében keressük a szavakat,

hiszen ebben a világban úgyis megértelek,

ha szótlanul ölellek, és közben csókollak.


Jó lenne álmodni, mindig-mindig álmodni.

Akkor tudnám, hogy élni nem is olyan nehéz,

mert a szív köré sodródott bilincsláncszemek,

álombéli erőssége még a haláltól is megvéd.


Szeretnék veled örökifjúnyár melegében élni.

Nem fázni a télben, mikor hópihécskék szállnak.

S olyan szenvedéllyel szeretni, ami igazi értéke,

a lelkünkben megmaradt ifjúkori vágynak.


Álomtündérként őriznélek egy kristálypalotába.

Varázslattal átszőtt meséket mesélnék neked,

és úgy vigyáznám a benne lévő boldogságperceket,

hogy sosem engedném el hozzám simult kezed.


Talán egyszer minden képzeletünk valóság lehet.

Azt még nem tudom, merre van a fellelhető útja,

de ha megtalálom valaha, semmi nem lesz többé,

mi halhatatlan szerelmünket ebben meggátolja.


Kun Magdolna


2 megjegyzés:

Moha írta...

Drága Magdi,
Gyöngyszemet gurított elém szíved mélyén megszületett szavaid szépsége, szeretettel hordom felfűzve, hogy mindig emlékeztessen rá, hogy bennünk születik a csoda, nem rajtunk kívül.
Csodálatos versedet szeretettel olvasom, ölellek:
Moha

Névtelen írta...

Drága Moha!
Sokszor legbensőbb érzéseinket próbáljuk megértetni a szavak által.
Hisszük, hogy azok a gondolatok, amik lelkünk mélyét kínozzák és felszínre kerülnek, egy idő után megnyugvást hoznak. Köszönöm neked csodálatos és megható véleményed.
Végtelen szeretettel ölellek! Magdi