2010. július 10., szombat

Munkából haza. Megállok a város előtt magasló domb tetején. Ritkán járok erre, így innen az ismeretlen kép sokkal szebb, mint a megszokott. Leírhatatlan. A háttérben a Nap fáradtan néz vissza, már be is takarózna, míg kósza sugarai még tiszta vörösre mázolják az eget. Elfáradt a szél is. Csend van. Pár félrefésült felleg meg a füstös szürkeség üldögél a lakóházak fölött. Rajtuk át picinyke tornyocskák próbálnának a magasba nyúlni sikertelen. Az emberek, még picinyebbek, nem is látszanak, de vágyaik, lám… messze azon is túl átszelik a Földet.


Nagy Csaba


Nincsenek megjegyzések: