2010. július 18., vasárnap

…tudod, Kedves, olykor elgondolkodom, hogy mi, Emberek, akik minden fajnál és élőlénynél magasabb szintre helyeztük magunkat, akik megalkotódtunk a természet és a Jóisten áldása nyomán, milyen esendőek, sebezhetőek és a végletekig csonkolhatóak vagyunk lelkileg…minden, amit megalkotunk tervezések és előrelátások sorozatát őrzik mélyükben, és mindezalatt, mi, az alkotók olyan gyengék és védtelenek vagyunk…lényünk igaz középpontja, a szívünk annyi seb hegét hordozza, annyi vércsepp mentén rozsdállik már felszíne, hogy olykor már nem is tudjuk, a vér veressége, vagy az elszenvedett sérülések rozsdalenyomata pulzál bennünk…mindannyiszor belesétálunk a Sors csapdájába, mikor értelmünket hátrahagyva lélekmosolyba ágyazzuk a gondolatot: „igen, ma jól vagyok, ez egy gyönyörű nap, minden rendben”…és ekkor az Élet szigorú társasjátéka a tiltás mezőbe sodorja bábunkat, mintha csak sötét varázsszó hagyta volna el ajkunkat, már gyűrűként tekeredik elméjében a Létnek, hogy milyen próbatétel elé vezényelje csörtető életünk apró gondossággal megásott medrét…és a nyugalomra vágyó Ember emiatt oly gyakran vakítja meg magát, és kitér másfelé, ha boldog pillanat ajándékával közelít a jelen, maga előtt is a tagadás urnájába temeti melengető perceit, és lágy gondolatruhájából kibújva inkább pőrén várakozik, mintsem megláthassák rajta igaz érzelmeit…félünk szeretni, rettegünk élni és képesek vagyunk elménk pengéinek áldozatává válni, pedig lehet, hogy csak hagyni kéne, hogy tenyerére vegyen minket a szörnynek látszó Élet, és miként egy ismeretlent, megtanulni őt is…és nem tagadni, hogy egyik kezének tolvajságát, a másik adománnyal igyekszik enyhíteni…lehet, hogy bolond vagyok, egy álmodozó ostoba, de szeretek tiszta szívből, és ha ezért harcát rója rám a Mindenség, legyek neveddel hímzett zászló alatt elesett, de magamhoz hű katona...


Moha


5 megjegyzés:

Málna írta...

Könnyek szöktek a szemembe kedves Moha....gondolataid mélységétől...

Olyan egyszerű az élet eléméleti része..és olyan nagyon nehéz a gyakorlat...de valóban csak addig nehéz...amig azt hisszük,hogy nehéz...


Viszont vallom,hogy a szerelem
Mindenből de mindenből ki tud forgatni:))

És mégis...milyen szép ...

Jó volt itt merengeni...

Vörös liliom írta...

Való igaz, Kedves Erika, a szerelem mindenből ki tud forgatni, és mégis az egyik legszebb érzés, az összes közül. Az élet mindennapokból áll, a nagy dolgok semmiségekből tevődnek össze...

Magdi írta...

Folytonos félelmek torzítják el a bennünk élő szépet, mégsem bír el a tiszta csillogású lélekkel semmilyen sárban járó gonoszság.

Drága Moha!
Gyönyörű gondolataid mindig szeretettel ölelem magamra!
Puszillak! Magdi

Moha írta...

Kedves Málna, a szerelem az az érzés, melynek orcáját oly sok minden magára kívánja ölteni, mennyi gondolat és pillanat irigyli a vágytisztaság ezen oltárát, milyen sokszor hinni véljük, hogy szerelem él bennünk, és mégis olyannyira kiváltságossá válik, kinek a szűz-fehér és tisztán szívében csörgedező érzelmek megadatnak, aki átélheti „azt a fajta bizonyosságot”...a bizonyosságát annak, hogy igenis fájón éget és egyszerre gyógyírt tapaszt sérült mélységünkre, a bizonyosságot, hogy felemel, majd enged sárba hullani, és mégis értünk éled nap nap után...olykor angyal-arcát mutatja, néha ördögien mordul, de szentsége van, mert tiszta önmagunk, a legemberibb, ami bennünk él...köszönöm, hogy megtiszteltél vele, hogy elmélkedtél „velem”, és szóra sem méltó gondolataimat észrevetted...szeretettel: Moha

Moha írta...

Drága Magdi, szavaim csupán gyenge utánzatai és néma tátongásai drága gondolataidnak. Tudod, én csak próbálom megfesteni magamban az érzést, azt az érzést, amely felé, ha nyúlok, akár csak egy ködfátyol tovalebben érintésem nyomán, szétnyílva eloszlik körülöttem, de mikor belső szobám védelmező zugában van bátorságom felkiáltani és megélni mindazt, amit olykor vérző, máskor szárnyaló szívem fon semmi kis létemre, akkor merek hinni és merek álmodni és merek szeretni, akárhogy lesz...nem tudva, hogy holnap magaslatra emel, vagy mélysötétbe taszít, csak szeretek büszkén...de képtelen vagyok átgondolva szeretni, a szerelmet megélni kell, mert ez a legistenibb ajándék, amit halandó ember kaphat...mély szeretettel köszönöm, hogy megálltál szavaim apró virágszirmai felett és magadba szívtad gyenge kis illatukat...Ölellek: Moha