2010. június 26., szombat

…tudod, Kedves, az Élet olykor pontosan olyan, mint az ügyetlen tolvaj, folyvást ott ólálkodik körülöttünk, keresi az alkalmat, hogy gúnyos viccének elszenvedőjévé tegye a gyanútlan embert, és a legóvatlanabb pillanatban fosztja ki…de lásd ügyetlensége révén a csilingelő aranyérmék szavakká, az ütött-kopott tárcák pillantásokká, széthullott pillanatok egyetlen öleléssé olvadva mélyen bennünk hagyják forró viaszlenyomatukat…a ügyetlen tolvaj cselekedete visszájára fordul, az Életről kiderül, hogy nem csak elvesz, ad is önzetlenül, mikor észrevesszük és felismerjük álruhája alatt…a földbe dermedt hitek langyos páraként felszállnak, a tavasz-illatba bújtatott jószándékok körénk fonják karjukat…az ajkak imára formálják némaságukat, a mosolyok nyitott kalitkájukon át keresnek új orcákat, melyeken megpihenve lelkeink orvosává válnak…és olykor elég szívembe tetovált körvonalad érintése, hogy a tolvaj neve többé ne az Élet legyen…


Moha



4 megjegyzés:

Magdi írta...

A vakvágányra futó élet könyörtelen velünk.
Nem várja meg soha, hogy késve érkezzünk,
mert ő tudja,
hogy a legutolsó megálmodott célirány előtt
szánni való emberroncsok torzmásai leszünk...

Drága Moha!
Szavaid simogató selymével boldog érzés takarózni. Lágyan omlik a sérült lélekre és óvja a benne rejtett hitet.
Végtelen szeretettel olvaslak.
Ölellek.Magdi

Moha írta...

Drága Magdi, takaróm csupán olyan jó lelkeknek szánhat egy kis melengető léleklángot, akik Hozzád hasonlóan önmagukból ontják a melegéséget, és ezt felfogva, magamba zárva próbálom visszajuttatni Hozzád a langyos simítást, apró gondolatokon át. Idebent, oltáromon minden nap reményfénnyel gyúlik ki egy újabb gyertya a tegnapok csonkjába égett viasztest helyett, és szavaid által remélhetem, értelmet nyer a "lámpagyújtogatásba" vetett hitem. Szeretettel köszönöm, hogy magadba befogadtad gondolataimat! Mindig mosollyal gondolok Rád. Moha

Málna írta...

Tetszett ennek a simogató versnek a dallama...és az optimizmusa...
mert amennyit elvesz, ugyanannyit ad is az élet...csak látni kell megtanulnunk..

Nagyon szép vers!

Moha írta...

Drága Málna, köszönöm, hogy megláttad azt az apró fényt, amit az Élet homlokán igyekeztem gyújtani, mert gyakran a lobogó fáklyaként lángoló dolgok mellett is úgy megyünk el, mint a magában kihűlni készülő parázs mellett, pedig csak rajtunk múlik olykor, hogy mikor izzik fel újra vörös táncában az Élet minden aprónak tűnő szoknyaszegélye...

Köszönöm szívmelengető szavaidat, legyen szép estéd, Kedves Málna!