2010. június 13., vasárnap

Mondd, miért szeretsz?

Mondd, miért szeretsz,

ha fájdalom gyötör?

Nézd körül, a szükség

törvényeket bont,

életet koldulsz,

míg a vágyott gyönyör

nyelvét ölti rád,

mint egy vén bolond.


Mondd, miért szeretsz,

ha pokoli kínod,

azt súgja, balsorsod

torz tükre vagyok,

miért igyekszel

könnyben ázva hívnod,

míg én eltűnt múltként,

mélyen hallgatok?


Mondd, miért szeretsz,

ha gyűlölnöd kéne,

hogy nem ránt földre

a hűvös ész szava,

miért hiszel még

szavunk örökének,

földi bűnöm sara

ellep valaha?



12 megjegyzés:

Névtelen írta...

"Elmúlt egy közös jövő az életből,
De sohasem felejtem el...
Elmesélem majd a gyerekeimnek,
Kit szerettem szerelemmel."

Kedves Daniela, megint köszönöm,
hogy gondolataid megérintették a
lelkemet. Szívbe markoló emléket
idéznek, de ez a fájdalom valahogy
mégis... "szépen fáj"...

Szerelettel: -aK-

Vörös liliom írta...

Drága Barátom, a szerelem nem csupán akkor szép, amikor csupa vágy, szenvedély, láng, csupa konok erő, hanem akkor is az, amikor a múltban révedezve felmelegíthetjük szívünket emlékének melegénél…

Hűségedet megköszönve ölellek szeretettel: Daniela

Moha írta...

...tudod, Kedves Liliom, szavaidról folyvást az első pillanat hevének emléke csurog le szívemre, Téged olvasva megelevenedik mindaz, ami nélkül nincs értelme a szerelemnek, a jóban-rosszban szentsége, ameddig mindketten egyirányba néznek, egyszerre dobban a szív, egy szó születik két lélekben és összemosódik az együtt-érzet körvonala. Köszönöm, hogy ismét tollhegyed tündöklését olvashattam!

Vörös liliom írta...

Vajon mi mindent bír ki az ember a szerelem címszó súlya alatt? Meddig marad a másik árnyékában, ha már sem szó, sem dal, sem jel, sem láng nem táplálja régen szentnek hitt érzéseit? És ha már a másik nem ugyan azon irányba tekint, meddig bírjuk igazítani tenyerünk akaratával a távolban meredő tekintetét? Meddig bízzunk a "jóban-rosszban" igazában? Tapasztalatlanságomban, tájékozatlanságomban sohasem merészeltem volna megsejteni azt a félelmetes titkot, hogy éppen a kétségbeesés legmélyebb mélységéből tör fel legvadabbul az együtt-érzet vágyának leghangosabb kiáltása...
Köszönöm, Moha Kedves, hogy egyike vagy azoknak, akik minden eddigi rímekbe faragott gondolatomat ismeri!

Magdi írta...

Hiszünk és sírunk. Áldunk és gyűlölünk.
Repülni vágyunk a szilárd föld helyett.
Mindent odaadunk akkor is, ha
semmit sem kapunk vissza, mert jól tudjuk,
bármilyen
koldusokká válunk,
szerelem nélkül élni nem lehet.

Egyetlen szárnyatbontó pillanat szépsége elég ahhoz, hogy az élet értelmet nyerjen.
A visszazuhanás hatalmas vesztesége a léleknek, de ha nem emelkedtünk volna soha a magasba, nem tudtuk volna meg a fájdalom és boldogság valódi értékét.
Drága Daniela!
Verseid itt dobognak bennem élénk lüktetéssel. Szeretttel gondolok rád. Magdi

shadow írta...

Drága Daniela, sajnos csak ma jöhettem leszüretelni lelked édes gyümölcseit. Szavaid az emberi szív fájóan gyönyörű kérdéseit teszik fel, és ha megengeded hozzáfűzni jelentéktelen kis véleményemet, szerintem aki felé ilyen kérdések szállnak, benne a biztos érzés talajába hullanak és ott virágzanak, szavaid öntözik majd és erősítik az érzelmeket. Bennem ez mozdult meg :) Köszönöm gyönyörű versed élvezetének örömét!

Vörös liliom írta...

Hol kínkeserves, hol pedig ambróziát csepegtet tikkadt ajkainkra a vágy, ám minden földi bajuk elmúlik, ha kedvesünk karjaiba bújhatunk, hiszen a halál sem lehet üdvözítőbb párnája a feledésnek…Drága Magdika, nem csak csodásak szavaid, de igazuk kettéhasítják bennem a felismerést, hogy bizony „egyetlen szárnyatbontó pillanat szépsége elég ahhoz, hogy az élet értelmet nyerjen.”

Vörös liliom írta...

Véleményed számomra igenis fontos és meghatározó, Drága Shadow…igazad van, akihez szálltak kérdéseim, annak szívében valóban erősen gyökerezik a bizonyosság, és oly mélyen fogódzkodik a talajban, hogy onnan semmi sem tudja kitépni. Ugye, Te is tudod, a szerelem érzése nélkül, mindannyian szárnyaszegetten hullnánk a vég felé!

PHAEDRA írta...

Akik sokat tudnak az életről az érzelmekről, azok sokat szenvednek, de csak így tanulhatják meg,hogy mit jelent"egymás kedvéért születni".
Drága Daniela...gyönyörűen fáj ez az érzés és ez a vers.
Szeretettel:Hajnalka

Vörös liliom írta...

Igazad van, Kedves Hajnalka, aki szeretni tud, az ugyanolyan intenzitással tud szenvedni is, azonban, amikor felébred bennünk lélektudatunk, fájdalmunk ellenére is boldogok vagyunk, mert tudjuk, minden elvehető tőlünk, csak a mélyünkben gyökeredző mindennél erősebb szeretést nem.

Jöttödet megköszönve ölellek szeretettel: Daniela

hifimiki írta...

Mondd mért szeretsz
ha nem hiszed, ki Rád nevet
ugyanúgy szeret
Mondd mért hiszed
hogy nem lehet belőle
szerelem
édes, lobogó szenvedély
hogy átvisz a hídon
ha Vele mész, révbe érsz

Szerettel: hifimiki

Vörös liliom írta...

A szerelemérzés a legkülönlegesebb az összes közül, kedves Miki! Tudod, aki hagyja, hogy megszelídítsék, az a kudarc kockázatát is vállalja vele…

Hálás szívvel köszönöm jöttödet!

Szeretettel: Daniela