2010. június 26., szombat

Jusson eszedbe...

Ha valaha volt családod, és pénzed,

örömöd-szülte heves kacagásod,

volt esélyed élni gyönyöröktől égve,

ünnepelted egyre sorsba ájulásod,


majd kihűlő szóként odalett minden,

s már nem ragyognak rád aranyhajnalok,

csak múltad rémlik fel porló messzeségben

a lét lucskos fagyában minden tetszhalott


imádkozni tanulsz, könnyed sója éget

örökkön borongva siratod magad

jusson eszedbe, nagy tolvaj az élet

mindentől megfoszthat egy pillanat alatt.



8 megjegyzés:

Moha írta...

Bocsásd meg, Drága Liliom, szavam nincs rá, kérlek, húnyd le a szemed és képzeld Magad elé, hogy találkozhattunk, és azt, miként hajtok fejet lelked gyönyörsége előtt némán...köszönöm a gondolatformáló élményt!

Magdi írta...

Néha aranyló csillámot hint felénk az élet,
Néha ragacsos szurokban tapossuk a jelent.
Néha gátat von elénk a tengernyi sorscsapás,
De mi felállunk és újra tovább megyünk…

Drága Daniela!
Percek alatt ledőlhet életünk sok évtizedig épített kedves mesevára, mert ha hitünket megtépázza az élet iskolája, a szív sem lüktet olyan hévvel, mint fiatal korába.
Gyönyörű verseid mindig szeretettel olvasom.
Ölellek. Magdi

Vörös liliom írta...

Kedves Moha, szerény gondolataimért alkotott véleményed, nagyon megindító… hisz ismersz, verseim olykor illó fény, máskor csak illat, ám leggyakrabban szép csodában rejlő talányos valóság… Azt is tudod, hogy olykor úgy száradnak ki színes szóvirágaim, mint ahogy a tikkadt melegtől szárad ki a réti virág, s annyiszor láttad elenyészni, megújulni őket, mint az árnyak örökzöld terebélyes pompája… évről évre, egyformán, mégsem unalmasan. Telítődj velük csöndben, ha éppen erre jársz…

Vörös liliom írta...

Így igaz, Drága Magdi, percek alatt dőlhet romba az évtizedekig épített mesevárunk, de mint ahogy gyarlóságunk felszíni rétege alatt, az emberek jók akarnak lenni mindig, úgy kétségbeesésünkben legtöbb bűnük nem egyéb, mint kísérlet arra, hogy bármi áron újra talpra álljunk, amikor sorsunk térdre kényszerít.
Hálás vagyok míves szavaidért, köszönöm, hogy vendégem voltál pár perc erejéig.

Ölellek határtalan szeretettel: Daniela

Névtelen írta...

„…de hah ! sóhaj-imád száll fel, fel a magas égbe,
fényözönnel ölelt mindenható eleibe,
ki elveszi a bút, helyette jövőt mutat,
s ha letörlöd könnyed, már látod az utat…”

Kedves Daniela, ezek a gondolatok fogalmazódtak meg lelkemben mintegy válaszként gyönyörű, új csillanatodra, midőn azt olvastam.

Szeretettel: -aK-

Vörös liliom írta...

Amikor kétségbeesés csordul ki szívünkből, úgy járjuk végig megszokott utunkat, mint idegen országban a vendég, ám egy kedves baráti szótól, rózsapárává ittasul a tovakéklő alkonyatban újra szárba szökkenő reményünk virága.
Köszönöm, Drága Barátom, hogy szavaim árnyékában pihentél le, és hűvös rejtekében megtaláltad igaz mondanivalómat…köszönöm, hogy lelked találkozott az enyémmel!

Igaz, önzetlen szeretettel: Daniela

shadow írta...

Drága Daniela, hétről hétre, folyvást azt gondolom, hogy a szavak megerendek, mint a hegyi patak, mikor olvaslak, de egyre inkább elapadnak, és rájöttem, hogy ez talán jobban visszaadhatja elismerésem fényes lángját, hiszen ha a patak útját szikla állja el, akkor annál tisztább annak íze, ha átküszködi magát az apró sziklarepedések falán. Gyönyörű versedet, andalító verstár-dallamod ölén olvastam, csodás összhatás volt, köszönöm az élményt!
Békés álmokat kívánok szeretettel!

Vörös liliom írta...

Tiszta ízű gondolataid úgy őrzik magukban a szépséget, mint ahogy a bor őrzi magában a szőlőtőkékről csurranó nedű zamatát… szavaid költeményként szállnak felém, megtisztelsz velük, Kedves Shadow.

Nyugodalmas, békés éjszakát kívánok határtalan szeretettel!