2010. június 5., szombat

Hogy mindig egyedül voltam, vagy az emlékezés csal meg, azt ma már nem tudom, de tartoztam valahova, kétszer, kétszer is tartoztam valahova. Talán csak azért, hogy legyen mit hiányolnom, hogy ne gondoljam az élet ilyen. Hogy tudjam, nem az életben van a hiba. Szeretet volt, ami társsá tett, szeretet zárt vissza lelkem odújába. Nem sírok, a kitekintés szép volt, megtanultam, milyen a hiány. Most már csak játszom, hogy valahová tartozom, mert hiába szeretek, hiába szeretnek, az út, amelyiken járok, egyszemélyes, helyet hiába is adnák másnak, akkor is csak magamban járnák.


.kaktusz


Nincsenek megjegyzések: