2010. május 22., szombat

Vallomás

Ennél boldogabban már nem tudlak szeretni,

Hisz minden vágyamat csak reád ölelem.

Aranyszínben játszó titkos gondolatként,

Fénykristályként olvadok hűs tenyereden,

S mikor szenvedélyes szívvel hozzád simulok,

Belenézve lángot izzó értő két szemedbe,

Az elillanó pillanat is már csak égi fényt ragyog,

A bódítóan magasra szállt fehér fellegekbe.

Gyöngykönnyeim válladra némán pergetem,

Szívmesékkel ébresztelek a holdsütötte tájon,

Hogy álmaimban elvarázsolt régi tündérmesém,

Érző, féltő szívedben még oltalmat találjon.


Kun Magdolna


Nincsenek megjegyzések: