2010. május 1., szombat

Titkokat suttog az éj

Hol van a fűszeres illat, ami hajdan

a friss fűből áradt bátortalanul?

Hol a szellő lágy zúgása, ami halkan

átölelt, ringatott? Most minden kifakul,

akár a gyémántos csillagok az égen

mikor elsápadnak egy csípős hajnalon…

Áttetsző lesz minden a kéretlen fényben.

Én sem látok már, csak utam tapogatom:

az éjszaka gyermeke vagyok; sötét szült,

puha és bársonyos sötét, a Hold alatt,

a színezüst út az erdőn nekem készült

egy langyos estén és reggelig ott maradt.

Mikor járhatok majd azon az ösvényen,

és meddig maradok még az ébrenlét foglya?

Még nem tudom, hogy ki és honnan jön értem

és visz vissza álmomba kezemet fogva.

Haza akarok menni. Nekem otthonom

az álom-éjjel. Gyere, ülj mellém, mesélj…

Szeretlek, mert hogyha szavaid hallgatom:

mintha ősi titkokat suttogna az éj.


Rácsai Róbert


Nincsenek megjegyzések: