2010. május 1., szombat

…tudod, az Anyák napjának nem kéne oly különleges számba mennie, mint azoknak a napoknak, melyekből a nagyvilág „divatcikket” próbál teremteni…megalkotja az állítólagos Szeretet napját, az Anyák napját, a Föld napját és még számtalan napot, hiszen az év 365 rendelkezésre álló, pirkadattól napnyugtáig tartó órák sokaságából kitelik mindent ünnepelni…és valahol ez jól van így, ne legyen minden természetes, álljunk meg legalább egy nap erejéig és tiszteletünket egy szívből született gyermeki csókkal olvasszuk örök bélyegként az anyai orcára, de egy percig ne gondoljuk, hogy gyermekként ezzel a gesztussal, még ha szívünk legmélyebb és legszentségesebb zugából jön is, egy évre magunk mögött hagyhatjuk a törődést, mellyel segíteni kívánjuk őket, vagy a hálás szeretetet, mellyel születésünkért tartozunk nekik…de ha kérdezel, a szülés puszta ténye nem tesz valakit anyává, anyának lenni olyasfajta Isteni rendeltetés, amely az önfeláldozó szeretetből, megfontolt döntésekből, elkötelezettségből és az oltalom szentségéből tevődik össze, de nem mindenki születik erre a hitre…egy anya tanítóvá lesz, lélek doktorrá, ezermesterré, szakácstündérré, előadóművésszé…az anyáknak több életük van, olyasfajta átváltozás ez, ahogy földi halandókból egy angyali jelenéssé válnak, mert halálukig vállalják a kötelezettségek - egyeseknek édes, másoknak nehéz – terhét…anyának lenni Isteni kiválasztás, nem csupán akarat és elhatározás keverékének megvalósulása, mert igaz anyává válni nem adatik meg, minden gyermekét nevelő nőnek, az ösztönök sárgás fényű lángnyelve fénylik bennük, de van ki önmagát, ki gyermekét égeti vele…ki tudja hány gyermek várja a virágpuhaságú kéz mozdulatát, mellyel feléjük nyúl anyjuk és félelmük sötét sarkába hoz békét, és elhúzva magányosságuk függönyét beereszti egy mosolyán át a szívében gyúlt napfényt…hány gyermek csókol oly kezet, mely percekkel azelőtt még ütésre lendült az áporodott konyhafülke félhomályában, koldus madárként próbál csipegetni magának a szeretet véletlen elhullajtott morzsáiból…és hány fohászt ragasztanak a gyermekek szellőhátra - felnőtt fejjel - és reptetik a távolba, hogy egy anyai szívre szállva üzenetüket rásimítsák, és örök meghívásukat átadva tudassák a felnőtté vált gyermek is mindig gyermek marad, és anyai szeretet után sóvárogva kel fel és nyugszik le életének minden napja…

Az én Anyám nem tölti idejét hintaszék mélyébe csúszva, nem férceli a posztó hívó hasadékát, és nem fonja körbe a rokkáról lecsusszanó fonal angyalszárny-pihéje körvonalát, forró kemencék felcsapó kenyérillatában sem lelem őt, a sütemények illatozó érzetének sem alkotó keze…ő nap nap után küzdi harcát az Élet megújuló seregeivel, de minden napon Édesanya, ha távol él, ha közel.


Moha


Nincsenek megjegyzések: