2010. május 29., szombat

Hideg van, fújom a körmöm. Hideg az egész világ, de ez nem igaz! Érzem, hogy gyertyám kis lángja szemrehányóan néz rám, és melegít. Kicsi ez a meleg, de most ebből élek. Lágy lobogása a szeretet el nem múló melegét sugározza, a viaszba öntött kegyeletet, a mindenszenteki esték meg nem született könnyeit, az emlékezés hétköznapi gyaloglását az ünnepek felé, a misegyertyákat, a bábosok gyertyáinak eljövendő hitét, a nyári búcsúk aranyporát, a sátrak szakadt vásznát, a hetykeség fiatal lángolását, a szűzi titkok vágyait – és annyi jóságot sugároz az a kis gyertyaláng, hogy azt se leírni, se érezni egyszerre nem is lehet. Ég a gyertya asztalomon, és emlékeztet, sírásokra, melyektől megdermedt a szívem, ma mégis melegem van tőlük, éjszakákra, amikor láz markolászta a torkom, és éjszakákra, amikor gyertyafény hívogatott valahova, ahol szerettek. Meleg, meleg, sok melegség van ebben a kis gyertyában. Az élet és a jövő melege.


Fekete István


Nincsenek megjegyzések: