2010. május 29., szombat

Ezer év

Még mindig a fülembe cseng az a régi

csend, akkor este, ott a járdaszélen,

honnét csak karnyújtásra volt a végtelen.

És mi –akkor este éppen- átöleltük

a csendet, mintha soha nem is akarnánk

elválni tőle. Elbúcsúzott a karnyújtás,

mielőtt még elérhetett volna bennünket.

S mi csak álltunk összefonódott

gondolatainkkal a csöndes járdaszélen…

Emlékszem… (pedig tegnap volt éppen

ezer éve.) S most, újra itt járva, itt a járda,

itt a csönd, a régi érzés is visszaköszön,

csak az idő szaladt végtelen karnyújtásra…


Káli László


4 megjegyzés:

Málna írta...

Nemo...vers.

szép...

Vörös liliom írta...

..."mintha a tűnt nap lelke zengene"...

Magdi írta...

A tűnő idő romjain haldoklik egy szív. Ösztöne a földi létért még mindig harcot vív, mert hiába zúzza lelkét betonerős kő, hiszi, hogy az életerő a halál fölé nő.

Drága Daniela!
Gyönyörű verseket gyűjtöttél csokorba.
Szeretettel ölellek. Magdi

Vörös liliom írta...

Édesapámra emlékezve gyűjtöttem össze a mostani csokrot, Drága Magdika …Már rég forr bennem a fájdalom, mostanra újra utat tört magának…

Köszönöm, hogy átérezted!
Szeretettel ölellek: Daniela