2010. május 9., vasárnap

Elmentél

Elmentél, de itt maradt
Örök emléked
Lelkembe belepalántázva
Minden érzésem

Csókjaid, érintésed érzése
- fölolvadok benne.
Felkiáltójellé váltam
Az emlékekbe.
A felhők, a fák, a köd -
Nincs tovább ösvényem.

Nincs merre továbblépnem
Szavaim elnémulnak végleg
Rád hagyom érzéseimet
Mi marad magányomnak?
Álom, sötétség, búbánat


Szabóné Fazekas Margit


Nincsenek megjegyzések: