2010. május 1., szombat

Elégia

Ott ült az ablak mellett.

Emlékszem, varrt szegény.

A tű parányi sebet ejtett

napbarnított kezén.


Tizennyolc éves voltam,

ki még semmit sem látott,

s megváltani készültem

gőgösen a világot.


Ahogy anyámra néztem,

egyszerre megviláglott:

Nem csak kereszthalálért,

szürke napok sodráért is

lehet ember áldott.


Kamarás Klára


Nincsenek megjegyzések: