2010. április 10., szombat

Sóhajtás

Néha, legközepén az éjnek

a bútorok megreccsennek:

nekifeszülnek a csendnek

a fák azt sóhajtják, hogy élnek;


háncsuk-tépte és gyalukéssel

meggyötört, simára sebzett

testükből egy-egy lélegzet

tör fel, panaszos, halk nyögéssel.


Mikor kidőltem, vagy kivágnak,

bugyraiból az alvilágnak

ha olykor-olykor visszajárnék,

nem kísértet lennék, vagy árnyék,

csak egy sóhajtás, reccsenésnyi:

szeretnék élni, - veled élni.


Jatzkó Béla

Nincsenek megjegyzések: