2010. április 10., szombat

Mit mondhatnék

Te vagy nekem szánt kincse a nagyvilágnak,

Egyetlen ember, aki szívembe láthat,

Te vagy ki énnekem mindig megbocsátott,

Ha reszkető lelkem e világtól fázott.


Fénykoszorút fűzöl minden nap hajamba,

Gyermeki álmokat teszel két karomba,

Úgy ringatom én el szívből szőtt álmaid,

Hogy testet öltsenek mosolygós vágyaid.


Csókod íze mint a bor, bódító, édes,

Testem a testedre a vágyától éhes,

Társam vagy, barátom, szeretőm, hitvesem,

Tőled tudom mit jelent a szó: szerelem.


Elmúlik bánatom, ha két karod ölel

És tudom a választ, bár nem is kérdezel,

Merre visz az út, az nem számít, kedvesem,

Csak itt legyél mindig szeretőn énvelem.


Pongóné Sipos Marianna

Nincsenek megjegyzések: